5 megdöbbentő tény, amit talán te sem tudtál a saját testedről

Forrás: Shutterstock -
emberi szervezet egészség test
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az emberi szervezet egy olyan pontossággal működő bonyolult rendszer, aminek még mindig nem ismerjük minden működési egységét. Induljunk ki "csak" abból, milyen bonyolult összeköttetések vannak az agy és minden egyéb szerv között, illetve, hogy az egyes szervek is szoros kapcsolatban állnak egymással.

Vannak azonban olyanok, akik teljesen természetesnek veszik a testünk összehangolt működését. Nekik szeretnénk felsorakoztatni néhány megdöbbentő adatot, hogy bebizonyítsuk: a testünk valóban egy templom, amire érdemes vigyázni.

100.000 szívdobbanás egyetlen nap alatt

Természetesen a pontos számot az adott személy pulzusa határozza meg, de áltagosan kijelenthető, hogy a szívünk 100.000x húzódik össze egyetlen nap alatt. Abba is érdekes belegondolni, hogy egy összehúzódás alkalmával 70 ml vér préselődik át a szíven, ami 72-es pulzusszámmal kalkulálva azt jelenti, hogy egyetlen perc alatt a teljes vértérfogatot (5040ml) átpörgeti magán - pedig milyen kicsi szervnek tűnik, és mégis milyen szívós.

Áltagosan kijelenthető, hogy a szívünk 100.000x húzódik össze egyetlen nap alatt Forrás: Shutterstock

Annyi nyálat termelünk egy évben, hogy 2x is megtölthetnénk vele egy fürdőkádat

Mint azt tudjuk, a nyál a táplálkozásunk egyik legfontosabb szereplője, hiszen nyáltermelés nélkül nem tudnánk emészthetővé tenni a falatokat. Azt azonban sokan nem tudják, hogy az ételek emésztése már a szájüregben megkezdődik, ugyanis a nyálunkban is van emésztő enzim. Ez az úgynevezett amiláz kezdi el az összetett szénhidrátok (pl. keményítő) lebontását, és ennek köszönhetjük, hogy érezzük az ételek ízét.

Az ízlelőbimbók az íz hatására utasítást küldenek az agyba, hogy nyeljük le a falatot - így kezdődik az emésztés. Abba viszont már csak nagyon kevesen gondolnak bele, hogy ez mennyi nyáltermelést jelent éves szinten, pedig annyit biztosan, hogy kétszer is feltöltsünk egy fürdőkádat.

Éhes disznó makkal álmodik, ráadásul fekete-fehérben

Az még mindig vita tárgyát képezi, hogy mi az álmok szerepe az életünkben. Van, aki minden este álmodik, és olyanok is akadnak, akik egyáltalán nem. Egyesek valósághű képsorokat látnak alvás közben, míg másoknak teljesen elrugaszkodott történetek születnek meg a fejükben. A tudományos magyarázat szerint az álmaink segítenek abban, hogy feldolgozzuk azokat az eseményeket, amelyek a mindennapokban foglalkoztatnak minket. Spirituális nézetek szerint viszont az álmaink szimbolikus jelekkel próbálnak információt közölni velünk a múltunkkal, vagy akár a jövőnkkel kapcsolatban.

Érdekesség, hogy az emberek 12%-a fekete-fehérben álmodik, és az is elgondolkodtató, hogy a színes tévé elterjedése előtt ez a szám még magasabb volt, 15%. Íme egy újabb bizonyítéka annak, hogy a média nagy hatással van az életünkre.

Az álmaink segítenek abban, hogy feldolgozzuk azokat az eseményeket, amelyek a mindennapokban foglalkoztatnak minket Forrás: Shutterstock

Nagyjából 1000 különböző baktériumfaj él a bőrünkön

A bőrünk a legnagyobb szervünk, és igen, talán furcsa lehet, hogy szervnek tekintjük, hiszen kissé kilóg a sorból a többihez képest, ám mégis az. Legfontosabb feladata, hogy védje a testünket mindenféle sérüléstől, illetve vírusoktól, baktériumoktól, gombáktól. Számos baktérium azonban boldogan eléldegél a bőrünkön, ráadásul nem is olyan kevés, ugyanis kb. 1000 baktériumfaj telepedik meg. Amiatt, hogy ez a szám ne legyen magasabb, a bőrünk állandóan cserélődik, ám ez nem egy gyors folyamat, hiszen kb. 28 napra van szükség ahhoz, hogy minden sejt megújuljon.

2-5 millió közötti verejtékmiriggyel rendelkezünk

Egyesek izzadósabbak, mások kevésbé, sokan azonban nem tudják, hogy ez min múlik. Elsősorban azon, hogy az illető mennyi verejtékmiriggyel rendelkezik, ami a küszöbszintet tekintve is nagyjából 2 millió verejtékmirigyet jelent, de akiknek több van, annak akár az 5 milliót is elérheti ez a szám. A legtöbb ember kellemetlen tünetként éli meg az izzadást, pedig nagyon fontos szerepet tölt be: a verejtékmirigyek azok, amelyek a test hűtési folyamatát végzik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.