Az egészség mindig is a legnagyobb kincsünknek kellett volna, hogy legyen, ám a legtöbben csak most, a világjárvány idején ébredtek rá arra, milyen természetesnek vettük is eddig, hogy nincs semmi bajunk.

Vissza a természethez

A téli időszakban persze a legtöbben kicsit jobban észben tartottuk, hogy jöhet az influenza, a torokfájás, a száraz levegőtől köhöghetünk vagy viszkető foltok jelenhetnek meg a bőrünkön, de általában egy vállrándítással el is intéztük a dolgot, hiszen tudtuk, hogy bármikor bekopogtathatunk az orvoshoz valami gyógyszerért. Az utóbbi hónapokban azonban felértékelődött az egészség és már azt is tudjuk, hogy nincs mindenre azonnal orvosság. Sőt talán a megelőzés és a természetes gyógymódok is egyre nagyobb hangsúlyt kaptak. Ez utóbbival kapcsolatban számos lehetőség áll a rendelkezésünkre, hiszen a gyógynövények tárháza szinte kimeríthetetlen és a felhasználásuk módja is igen változatos lehet. Az egyik például az illóolajok alkalmazása.

Az illóolajok számos problémára nyújtanak mellékhatásoktól mentes megoldástForrás: Shutterstock

Illóolajok

Az illóolajok voltaképpen olyan koncentrátumok, amelyek hidegsajtolás következtében vagy a növényekből kivont olajok lepárlásával jönnek létre és számos problémára nyújtanak mellékhatásoktól mentes megoldást. Legyen szó bőrpanaszokról, ízületi gondokról, fájdalmakról, pszichés zavarokról, lázról, herpeszről vagy akár a lakásunk fertőtlenítéséről, a megfelelő illóolaj válasz lehet számos kérdésre.
Lássunk is néhány példát, hogyan gyógyulhatunk az illóolajok segítségével.

A téli időszakban sokan szenvednek felső légúti panaszoktól és náthától:

  • Köhögés esetén érdemes egy testesebb krémbe levendulát vagy mirhát csepegtetni és ezzel bekenni a mellkast. Az arányra ügyeljünk: 95% krém, 5% olaj!
  • A torokgyulladást jól csillapítja, ha egy pohárka langyos vízbe feloldunk 1 teáskanál szódabikarbónát, majd 1 csepp kakukkfüvet is cseppentünk hozzá és ezzel gargalizálunk.
  • Náthánál az eukaliptuszos inhalálás – 1 tálnyi forró vízbe 4-5 csepp olaj - segíthet vagy a rozmaringos párologtatás.
  • A lázat jól csillapíthatja, ha testápolóba citrom- és eukaliptuszolajat csepegtetünk és ezzel kenjük be a beteg mellkasát, hátát. Az arány a fentiekhez hasonlóan 95% krém, 5% olaj!
A lázat jól csillapíthatja, ha testápolóba citrom- és eukaliptuszolajat csepegtetünk és ezzel kenjük be a beteg mellkasát, hátátForrás: Shutterstock

Az illóolajok a különféle fájdalmakat is hatásosan csillapítják:

  • Égési sebekre – miután legalább 10 percig hűtöttük a sebet – használjunk levendulaolajat, amelyet kenjünk közvetlenül a sebre. Ez csillapítja a fájdalmat és megakadályozza a hólyagosodást is.
  • Torokfájáskor csepegtessünk egy tálnyi forró vízbe 4 csepp teafaolajat és azzal inhaláljunk.
  • Izomfájdalom esetén a rozmaring, a levendula és az eukaliptusz is segíthet, ha 1/10 arányban bázisolajba keverjük őket, majd a fájó testrészt bedörzsöljük a felmelegített keverékkel.
  • Ha fejfájás kínoz masszírozzunk egy csepp levendulát vagy borsmentát a halántékba.

Bőrproblémák esetén is jól alkalmazhatóak a különféle olajok:

  • Herpesznél ecsetelhetjük a viszkető vagy hólyagos területet hígítatlan teafaolajjal.
  • Körömgombánál szintén a teafa vagy a mirha lehet a megoldás, előbbi ecsetelőként, utóbbi krémbe keverve a 95-5%-os arányt betartva.
  • Lázkiütésnél a növényi olajba vagy sheavajba csepegtetett levendula hozhat enyhülést.
  • Ekcémára pedig a kamilla, levendula és a citromfű testápolóba való csepegtetése ajánlott.


A különféle bőrtípusokat is hatékonyan ápolhatjuk az illóolajok segítségével, erről előző cikkünkben írtunk részletesebben.