Ne halogasd a vacsorát: ezért érdemes korán túlesni rajta

Forrás: Shutterstock -
Vacsora magazin egészség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sokféle diéta létezik, és egészen elterjedt az a nézet, hogy az utolsó étkezést ne tegyük túlságosan későre, és ne akkor együnk nagy mennyiségű, vagy éppen túlságosan kalóriadús élelmiszereket. Nem csak a diéta miatt lehet azonban jó választás, ha a vacsorát korán fogyasztjuk el, számos egészségügyi előnnyel járhat. Ezek azok.

Aki odafigyel az étkezésére az tudja, hogy nem csak az fontos, hogy változatosan együnk, hiszen így kerülnek a megfelelő tápanyagok a testünkbe, de az is, hogy a legjobb időpontban vigyük be a táplálékot. Mint tudjuk, a reggeli is borzasztóan fontos, habár a legtöbbször kihagyott étkezés. Az ebédet sem szoktuk halogatni, de ha vacsoráról van szó, akkor kissé lustábbakká válunk. Előfordulhat, hogy csak későn ülünk le elfogyasztani a nap utolsó étkezését, és hajlamosak vagyunk arra is, hogy harapnivalókat együnk az igazi étkezés előtt.

A késői vacsora és az azelőtt elfogyasztott csemegék károsak lehetnek az egészségünkre. Általában este 7 óra körül a legideálisabb, ha másnap energikusak és aktívak szeretnénk lenni. Csodákat tehetünk a testünkkel, ha nemcsak arra figyelünk, hogy a megfelelő táplálékot fogyasszuk, hanem arra is, hogy mindezt a megfelelő időpontban tegyük.

Jó hatással van az emésztésre

Az emésztési problémák megkeseríthetik az emberek életét, és habár nagyon sok minden befolyásolhatja, a vacsora elfogyasztásának időpontja is okozhat benne zavart. Ezért fontos a megfelelő időt hagyni a szervezetünknek a lefekvés és a vacsora között arra, hogy elvégezze ezt a folyamatot, egyébként puffadás, gyomorfájás és savas reflux is kialakulhat.

Este 7 óra körül a legideálisabb vacsorázni Forrás: Shutterstock

Csökkenti a cukorbetegség kockázatát

A késő esti vacsora hajlamosít az elhízásra, és a 2. típusú diabétesz kialakulására. Ha túlságosan sokáig várunk az evéssel, az hiperglikémiával, vagyis a vércukorszint emelkedésével jár, ami reggelig megmarad. Ha ezt el akarjuk kerülni, az esti és a reggeli étkezés között legalább 8-10 órának kell eltelnie, és ha lehet, ne a reggelit késleltessük, ugyanis az szintén negatív hatással van a szervezetre. Ha időben fogyasztjuk el a könnyű vacsoránkat, annak viszont számos kedvező élettani hatása van, erre figyeljünk inkább.

Javítja az alvás minőségét

Nem véletlenül mondogatják sokan, hogy teli gyomorral nehéz jól aludni. Ha túlságosan későn fogyasztjuk el a vacsoránkat, a szervezetünk sokáig marad készenléti állapotban, ami nehezíti az elalvást, lenyugvást.

A szív-és érrendszer egészségét is támogatja

A szív-és érrendszer egészségére kiemelten érdemes odafigyelni. A legfontosabb természetesen az, hogy mit fogyasztunk, de a késői vacsora is megterheli. Minél későbbre tolódik az étkezés, annál veszélyesebb: növeli a magas vérnyomás és a szívinfarktus kialakulásának kockázatát. Az evés ugyanis stresszhormonokat termel, amely miatt nem kerül nyugalmi állapotba a szervezet. Ha tehetjük, ne halasszuk, de ne is hagyjuk ki az étkezést.

Segít a fogyásban

Ez az az érv a korai vacsora mellett, amelyet talán mindenki hallott már. Ha időben fogyasztjuk el a napi utolsó étkezésünket, az elősegíti a test számára az étel jobb felhasználását. Könnyebben emésztődik meg, ami segíti az anyagcserét és az étel energiává alakítását.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.