Ilyen álma mindenkinek volt már: ezért érezzük úgy, hogy zuhanunk

Forrás: Shutterstock -
zuhanás álmodás magazin alvás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az álmaink legalább annyira különböznek egymástól, mint a személyiségünk, mégis vannak közös pontok. Valamiért szinte minden embernél előfordul az, hogy úgy érzi alvás közben, hogy a semmibe zuhan. Olyan gyakori az ilyen álom, hogy bizony már nagyon sok tudós vizsgálta ennek az érzésnek az okát, és bizony vannak magyarázatok arra, hogy miért fordul ez elő mindenkivel.

Az álmok rejtélyes jelenségek, amiket nagyon régóta próbálunk megfejteni. Számos álmoskönyv létezik, amelyek az alvás közben látott képeket, átélt helyzeteket hivatottak megmagyarázni. Egész tudományág épült az álmok kutatására, mégpedig az onirológia. Az embereket és a tudósokat egyaránt foglalkoztatja az, hogy miért álmodunk egyáltalán, de az egyes alvás közben átélt helyzetek is. Ilyen példádul a zuhanás vagy a rángás, ugyanis ezek gyakran előforduló szituáció mindenkinél. Egységes magyarázat a jelenségekre természetesen nincsen, többféle elmélet született arról, hogy valójában miért is érezzük ezt.


Túlzott fizikai aktivitás vagy stressz

A tudósok a zuhanások vagy rándulások lehetséges okaként a túlzott fizikai aktivitást vagy stresszt is megjelölték. A lefekvéshez közeli időpontban végzett testmozgás túlzottan aktivizálja a testet, ezzel megnehezedik az elalvás is, egyfajta ellentét alakul ki az agyunk és a testünk között. A fokozott stressz is hasonlóan hat, de ebben az esetben az agy az, ami nem hagyja pihenni az embert. Folyamatos jeleket küld a testnek még alvás közben is, ezek is előidézhetik a zuhanás érzését, vagy a hirtelen rándulást.

A tudósok a zuhanások vagy rándulások lehetséges okaként a stresszt is megjelölték Forrás: Shutterstock

Evolúció

Ezek mellett a lehetséges okok mellett egyes tudósok az evolúciót teszik felelőssé az ilyen típusú álmokért. A Colorado Egyetem kutatása szerint a zuhanás érzése lehet egy archaikus reflex is. Valamikor ugyanis nem a földön, hanem a fákon tértek nyugovóra az őseink, ez a teljes álomba merülés előtti zuhanás érzése pedig arra volt hivatott, hogy ellenőrizzék, kellően stabil-e az a hely, ahol lefeküdtek. Egy másik elmélet szerint pedig a mély álom előtt azért ébredtek fel egykor, hogy még utoljára ellenőrizhessék, valóban biztonságban vannak-e a rájuk leselkedő veszélyekről, hiszen alvás közben rendkívül kiszolgáltatott az ember.


Sokkal többször fordul elő, mint amire emlékszünk

Akárcsak a többi álomnál, erre a jelenségre is igaz az, hogy jóval többször történik meg, mint amennyire emlékszünk. Habár egyes magyarázatok szerint ugyebár kifejezetten azért alakultak ki, hogy a biztonságunk érdekében felébresszen minket, sokszor annyira enyhék, hogy észre sem vesszük. Habár ezek teljesen ártalmatlan jelenségek, a gyakori előfordulások komoly zavart okozhat az alvási ciklusunkban, amennyiben mégis minden alkalommal felébredünk, amikor megtörténik. Ráadásul az intenzívebb előfordulásuknál megeshet, hogy néhány másodpercre akár sokkos állapotba is kerülünk a zuhanás érzete, és az emiatt kialakult félelemtől. Ez főleg akkor fordul elő, amikor a zuhanást nemcsak érezzük, de konkrétan látjuk is, ahogy egy épületről vagy magas helyről esünk a mélybe.

A Colorado Egyetem kutatása szerint a zuhanás érzése lehet egy archaikus reflex is Forrás: Shutterstock

Kutatások szerint az emberek 60-70 százalékánál fordulnak elő ezek az álmok, de csak azoknak érdemes szakértőhöz fordulniuk, akik sokáig felfokozott érzelmi állapotban maradnak az ébredést követően, és képtelenek nyugodtan visszaaludni, és nagyon gyakran tapasztalják ezt a jelenséget.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.