A félelem és stressz nem mindig rossz: kis dózisban pozitív hatás is van a szervezetünkre

stressz félelem magazin
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A folyamatos stressz és félelem rendkívül káros, de egy-egy feszültebb szituációt akár hasznára is tud fordítani a szervezetünk. Persze ehhez az szükséges, hogy az erős negatív érzelem után, és azután, hogy a testünk felhasználta az ebből kapott energiát, és kiaknázta a lehetőségeket, következzen a jól megérdemelt jutalom, vagyis a megnyugvás is.

A stressz és a félelem olyan negatív érzelmek, amelyeket mindenki szeretne elkerülni. Nemcsak azért, mert rossz közérzetet és mentális állapotot okoz, de azért is, mert már jól tudjuk, milyen komoly fizikai és lelki betegségekhez vezet a tartósan tapasztalt feszültség. A testünk működésének szinte minden részére hatással van, a szív- és érrendszertől kezdve az emésztésünkig. Alattomos érzések ezek, ugyanis nagyon nehéz tőlük szabadulni. A stresszt kezelni lehet, a félelmeinkkel pedig megpróbálhatunk szembenézni, és felülkerekedni rajtuk. Ezek nagy dózisban tényleg komoly problémákat okozhatnak, ugyanakkor kis adagokban a szervezetünk a saját előnyére tudja fordítani a stressz vagy a félelem miatt bekövetkezett változásokat.

Stimulálja az immunrendszert

Az angliai Coventry Egyetem végzett kutatást a félelem immunrendszerre gyakorolt hatásáról. A kutatók vérmintákat vettek az emberektől, és horrorfilmeket nézettek velük. Az eredmények alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a félelem érzése aktiválta a fehérvérsejteket. Ezek az immunrendszer sejtjei, amik megvédik a szervezetet a fertőző betegségektől és az idegen anyagoktól.

A félelem érzése aktiválta a fehérvérsejteket, amik az immunrendszer sejtjei Forrás: Shutterstock

A félelem a motivációt is növelheti

Amikor az ember kissé fél, akkor nem csak adrenalin szabadul fel a testben, hanem más vegyi anyagok is, például szerotonin. Érdekes, hogy az ezzel kapcsolatos tudásunk hiányos, de annyi biztos, hogy a szerotonin hatással van az alvásunkra, a testhőmérsékletünkre, az étvágyunkra, szexualitásunkra és a hangulatunkra is. Az adrenalinnal együtt pedig az energiaszintünket is növeli és segíti az agyunk hatékonyabb munkáját. Vagyis a kis félelmet plusz energiaként is használhatjuk. Kutatások szerint, ha a futók mindig ugyanazon a helyen sportolnak, akkor a testük hozzászokik. Amint új helyre váltanak, ahol egy kissé félnek, mert ismeretlen, az agyuk magasabb fokozatba kapcsol, mert folyamatosan új kihívásokra vágyik.


Segíthet a tisztább gondolkodásban is

Egy kis mértékű félelem az adrenalin mellett noradrenalin nevű hormon is felszabadul, amely az agynak azt a részét érinti, amely a figyelmet és a válaszreakciókat ellenőrzi, glükózt szabadít fel az energiatartalékból, és pánik helyett koncentráltabbá tehet. Vagyis segíti a tisztább gondolkodást, és az odafigyelést is egy bizonyos szintig. Ma, amikor rengeteg zavaró tényező vehet bennünket körül akkor is, ha megpróbálunk olyan környezetet teremteni, hogy azokat kizárjuk, egy kis félelem segíthet ebben bennünket.

Egy kis mértékű félelem koncentráltabbá tehet Forrás: Shutterstock


Gyorsítja a reakciónkat

A félelemnek és a stressznek alapvető feladata és miértje, hogy olyan helyzetekben, amikor veszélyben vagyunk, gyors reagálásra késztesse az agyunkat és a testünket. Így mérlegelés, elemzés és értékelések helyett cselekszünk. A félelem arra készteti az agyunkat, hogy azonnal reagáljon az adott helyzetre, és mihamarabb találjon megoldást a problémára.


A félelem nagyobb teljesítményre sarkallhat

A pszichológusok azt állítják, hogy mérsékelt dózisokban a félelem segíthet abban, hogy jobban boldoguljunk és teljesítsünk az életünkben , és enélkül egyeseknél előfordulhat, hogy szakmai vagy magánéletükben is elkényelmesednek. Amikor biztosak vagyunk abban, hogy senki sem pótolhat bennünket, akkor ellazulunk, és kezdünk lustábbá válni a kapcsolatainkban és a munkahelyünkön. Természetesen ennek az ellentéte, vagyis az állandó bizonytalanság sem jó, de az nem árt, ha időről időre valamilyen kihívás elé kerülünk.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.