Falási rohamai miatt pszichológushoz fordult a magyar énekesnő: "Megzuhantam"

Forrás: Nagy Bogi/Instagram -
pszichológus Nagy Bogi bulímia
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sokakat megvisel a koronavírus-járvány kialakult helyzet, ez alól a fiatal énekesnő, Nagy Bogi sem kivétel.

A 18 éves énekesnő, aki szerepelt a Sztárban Sztár+1 Kicsi és A Konyhafőnök VIP műsorokban, a koronavírus-járávny miatt kialakult speciális helyzetet nehezen kezelte, emellett pedig túl is hajtotta magát. Ezek együttesen vezettek odáig, hogy Nagy Bogi pszichológus segítségét kérte.

Nagy Bogi Forrás: Nagy Bogi/Instagram

"Novemberben volt egy komoly mélypontom. Kiegyensúlyozott lány vagyok, de akkor minden összejött. Túlhajtottam magam, a kollégiumban reggeltől estig érkeztek a feladatok, amikor pedig hazajöttem, szintén nem tehettem meg, hogy elvonulok két napra aludni, joggal várta el a család, hogy részt vegyek a közös életünkben" – mesélte Nagy Bogi a Blikknek.

Az énekesnőnek ráadásul falási rohamai is lettek.

"Tízévesen egyszer már segített egy gyermekpszichológus, most is tudtam, szakember segítsége kell, és jót is tett."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.