Látászavar, zsibbadás, szédülés - ismerd fel a migrénes fejfájás tüneteit mielőbb

Forrás: Shutterstock -
hányás fejfájás migrén zsibbadás látászavar magazin
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A migrén rengeteg ember életét keseríti meg rendszeresen. Különböző változatokban jelentkezhet, van, akinél napokig eltart a kínzó fejfájás, és van, akinek néhány óra alatt lezajlik. Előfordul, hogy valakinek éveken keresztül rendszeresen keseríti meg az életét a kínzó fejfájás, de olyan is van, hogy valaki pár év alatt "kinövi".

A migrénes fejfájás elsősorban a nőket érinti, nagyjából minden ötödiket. Az agy egyik oldalán jelentkező közepesen erős, de inkább nagyon erős, lüktető, szinte elviselhetetlen fejfájás. Három nagyobb típusa van, az aurás migrén, az aura nélküli migrén, és amikor csak az aura jelentkezik, de migrén nélkül.

Az aurás migrén tünetei

Leggyakrabban látászavarral kezdődik. Az első néhány alkalommal kifejezetten ijesztő, amikor az ember azon kapja magát, hogy foltokban nem lát, vagy minden hirtelen elkezd "zsizsegni" körülötte. Ezután jelentkezhet zsibbadás, például az arc különböző területein, a szem körül, a nyelvben, de a test különböző pontjain is. A helyzetet tovább nehezíti, hogy ezek a tünetek megzavarhatják az egyensúlyérzéket, vagy szédülés lép fel. Gyakori tünet még a hányinger, hányás, fény- és hangérzékenység, afázia. Néhány órától akár egészen néhány napig is eltarthat.

A migrénes fejfájás elsősorban a nőket érinti, nagyjából minden ötödiket Forrás: Shutterstock

Kiváltó okok:

A rossz hír, hogy tulajdonképp bármi kiválthatja a migrént. Beszélhetünk időjárá változásról, kiszáradásról, sőt, bizonyos ételek is előidézhetik. A menstruáció környékén is sűrűbben jelentkezhetnek a migrén tünetei, és a sok stressz is kedvezőtlenül hat rá. Tulajdonképpen mondhatjuk azt, hogy ha valaki valamiért hajlamos rá, akkor nagyjából mindegy, hogy mit eszik, mit iszik, milyen a napirendje, életvitele, a migrén kivédhetetlen.

Mi az, ami mégis segíthet a migrén elkerülésében?

Ételek, amelyeket jobb mellőzni, ha hajlamosak vagyunk migrénes rohamokra:

koffein
alkohol
pácolt vagy feldolgozott húsok
érett sajtok
csokoládé
citrusok
élesztő
nátrium-glutamát

Zavaró tényezők a környezetünkben, melyek előidézhetik a migrént:

villódzó fények, pl. televízió, mobil
erős fények
időjárásváltozás
hangos zajok
erős szagok

Akár a hangos zajok is előidézhetik a migrént Forrás: Shutterstock

Egyéb nehezítő körülmények:

stressz, szorongás, depresszió
kimerültség, rossz alvás, fárasztó munka
rossz étrend
rossz tartás, feszült idegek
alacsony vércukorszint
dohányzás, vagy csak a dohányfüst belélegzése
fogamzásgátló tabletta

Sajnos, jelenleg nincs konkrét gyógymód a migrén kezelésére. Különféle gyógyszereket érdemes kipróbálni, vagy esetleg azzal kísérletezni, hogy a tünetek megjelenése után mennyi idővel hogyan hat a gyógyszer (minél korábban, annál jobb, lehetőleg, amint elkezdődnek az első tüntetek).

A migrénnapló vezetése szintén hasznos lehet. A tünetek vezetése és a körülmények leírása segíthet visszakeresni a kiváltó okot.

Az is segíthet, ha törekedünk a minél kiegyensúlyozottabb, nyugodtabb életre. Ennek elérésében jó lehet a meditáció, jóga, de tulajdonképp bármilyen mozgás, amely örömmel tölt el, és szívesen csináljuk.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.