Nem tudta, hogy halálos beteg: az orvosok is lemondtak a magyar színészről

Forrás: Shutterstock -
migrén agyhártyagyulladás Blahó Gergő betegsége Blahó Gergő hallucináció Deák Kristóf Az unoka (film)
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Más ember napok alatt belehal, a fiatal magyar színész évekig küzdött az agyhártyagyulladással. Nem tudta, hogy halálos kór támadta meg, de amikor kórházba került, az orvosok esélyt sem adtak arra, hogy túléli.

Blahó Gergő 2017-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, most pedig az Oscar-díjas Deák Kristóf filmjében, Az unokában játssza a címszerepet. A fiatal színészről sokan nem is tudják, hogy már az egyetemet is úgy csinálta végig, hogy egy halálos betegséggel küzdött.

"Az érettségi bankettemen lettem először rosszul, nagyon erős migrénes fejfájásom lett. Az orvosok ekkor még nem akartak lumbálni, mert nagyon fiatal voltam. Ekkor még nem tudtam, milyen nagy a baj. A színművészetin fokozódtak a tünetek. Volt, hogy elfelejtettem, hova járok iskolába. Rá kellett keresnem, úgy mentem be órára" – mesélte a Blikknek a 29 éves színész.

Deák Kristóf és Blahó Gergely Az unoka forgatásán Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Az egyetem alatt folytatódtak az orvosi vizsgálatok, ám nem találták meg Gergő rosszullétének okát. Sőt, az agyhártyagyulladást először ki is zárták, mondván ha ez állna a háttérben, már rég nem élne.

A gerinccsapolás során az orvosa rögtön felismerte, hogy agyhártyagyulladása van, és ekkor szörnyű hírt közölt Gergővel. Az eredményei olyan rosszak voltak, hogy esélyt sem láttak arra, hogy megéli a másnap reggelt.

Vérzéses lázat terjesztő kullancsokat találtak Magyarországon

A sima kullancsok mellett, melyek leginkább a lyme kór és az agyhártyagyulladás terjesztői, a klimaváltozásnak köszönhetően egy új kullancsfaj is megjelent hazánkban.

Gergő azonban mégis felébredt és az orvosai legnagyobb meglepetésére javulni kezdtek az értékei. A történtekkor mindössze 22 éves volt, és a letaglozó diagnózist először nem is közölte a szüleivel. Másfél hétig szteroidkúrát kapott, majd saját felelősségére távozott a kórházból. A rehabilitáció hosszú időt vett igénybe, mivel a gyulladás nagy károkat okozott a színész agyában.

– mesélte Gergő, aki a történtek óta másképp áll az élethez és nem pocsékolja el az idejét.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.