Az omikron veszélyeire figyelmeztet a magyar háziorvos: ettől is került már gyermek intenzívre

Forrás: -- -
Covid-19 betegség intenzív osztály omikron koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Dr. Mangó Gabriella a Facebook-oldalán írt arról, hogy az elmúlt napokban több szülő jelezte, hogy a gyermekénél a lázat, köhögést követően hasmenés jelentkezett az omikron-fertőzés következtében. Az orvos úgy véli, ezt a mutációt sem szabad elbagatellizálni. 

„Az omikron szelídebb Covid, de Covid" – figyelmeztet az orvos és hozzátette, "volt már olyan gyerek, "aki az intenzív osztályig is eljutott, és az omikron mellett a rota vírust is kimutatták nála."

Forrás: --

„E posztot nem ijesztgetésnek szántam, hanem csak figyelemfelkeltésnek, hogy az omikronnak ugyan nagyságrendileg kevesebb súlyos hatása van, de ez nem mindenkire jellemző! Tehát fokozott figyelem, és ha úgy látjátok, főként a gyerekeknél és az időseknél, ahol a keringést nagyon meg tudja viselni a pár napos magas láz és a hasmenés, inkább előbb kórházba menni, mint később!" - idézi Mangó Gabriellát a Ripost.

Az omikron variánsról tudni lehet, hogy jóval tovább fertőz, mint azt eleinte gondolták a tudósok, és épp úgy, mint a korábbi változatok esetében, sok tünet hónapokig fennmaradhat: ezek azok.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.