Minden alkalommal egy egész ország örül az SMA-s kicsik családjával, amikor a szülők pozitív fejleményekről számolnak be gyermekeikkel kapcsolatban. Zsombi édesanyja, Burinda-Szűcs Szabina a Ripostnak újságolta el a kisfiáról szóló üdvözítő híreket.

Zsombi amellett, hogy most nagyot nőtt, sok kis apró dologban egyre ügyesebb. Nagyon sokat számít a kerekesszék, amit egyre magabiztosabban használ. Már önállóan tud vele közlekedni a lakásban, most pedig kinti terepen próbálgatjuk, hogy nem a babakocsit visszük, hanem a kerekest. Jobban tud így a gyerekek után menni, ha játszanak.

(...) Sokat fejlődött már beszédben és a nyelésben is, most már pohárból is tudott inni, ami eddig lehetetlen volt. Határozottabbak a mozdulatai, a keze is sokat erősödött, már tornyot épít és matricákat ragaszt. Nagyon örülünk neki, hogy ilyen jól halad" – részletezte Szabina, majd arra is kitért, hogy Zsombi a szavak formálása terén is egyre nagyobb lépésekkel halad előre.

Váratott magára a beszéd megindulása, eddig csak 5-6 alapszót mondott, aztán bent voltunk a Budai Gyermekkórházban, az hozta ki belőle. Szerintem sokk volt neki, hogy nem volt bent vele az apukája, és folyton kérdezgette, hol van apa és mit csinál, mi van vele. Így elkezdett olyan szavakat is kimondani, amiket eddig nem – fejtette ki az édesanya.