Míg a 20. században akár a gazdagság ígéretét is jelenthette valamilyen jól fizető szakma kitanulása, addig manapság már jó fizetést asztalosként vagy szerelőként csak az igazán kiemelkedők várhatnak – bizonyos szakmák pedig szinte teljesen eltűntek.

Ma már képtelennek tűnnek egyes régi szakmák

Gondoltad volna, hogy alig egy évszázada még olyan foglalkozások is léteztek, mint a bowlingbábu-felállító, ébresztő – őket Írországban és Angliában alkalmazták az ipari forradalom végétől az 1920-as évekig –, jégvágó, patkányfogó, a frissen fejt tejet házhoz szállító tejesember, lámpagyújtogató, faúsztató, vagy gyári munkások szórakoztatója, aki nagy gyárakban a munkásoknak olvasott fel? Manapság, mikor a gépek egy sor feladatot elvégeznek helyettünk, már semmi szükség ezekre a szakmákra, így ki is koptak teljesen, s csupán a régi időkben készített fényképek emlékeztetnek rájuk. Akadtak azonban olyan szakmák is, melyek ma is élnek, csak épp nem számítanak akkora sztárnak, mint korábban.

Patkányfogók az 1910-es évekbőlForrás: www.retronaut.com

A gyárak térhódítása

A 20. század első felében még tartották magukat a kisiparos szakmák, hiszen a gyárak tömegtermelése még nem szorította ki őket a versenyből. Így órásként, cipészként, molnárként, szabóként, asztalosként, kőművesként, ha valaki értett a mesterségéhez és a vevőkör kiépítéséhez, egy életen át jól elboldogulhatott. A gyárakban aztán hihetetlen tömegek kezdtek el robotolni havi fix fizetésért, így már csak azokból a szakmákból lehetett a boldog békeidőkhöz hasonlóan megélni, melyek a személyességre épültek – például a fodrászok, vendéglősök. Orvosnak, ügyvédnek, mérnöknek tanulni viszont ekkor is igencsak megérte, hiszen sokkal kevesebben voltak, mint manapság, így könnyebben érvényesülhettek. Míg ma például az orvosok nem a megfizetettségükről híresek, addig a 20. században akár egy egész életet leélhettek gazdagon – minden a megfelelő praxison múlt.

Bowlingbábu-felállítók szintén az 1910-es évekbőlForrás: Wikipedia

Régi fizetések

A harmincas években még pengőben mérték a magyar fizetéseket. Akkoriban ha valakinek megvolt a jól ismert havi kétszáz pengő fix, az már gondolhatott a családalapításra, azaz egy városi lakás vagy ház fenntartására, gyerekek felnevelésére. Egy kezdő tanító viszont csak 163 pengőt keresett, míg egy egyetemi tanár már 5-600 pengőt is hazavihetett. A második világháború után már áttértünk a forintra, így például a hetvenes években az átlagkereset 2222 forint volt, ami aztán a nyolcvanas évekre már meghaladta a 4000 forintot.

Orvos 1949-bőlForrás: www.fortepan.hu

Mit hoz a jövő – még a programozókra sem lesz szükség?

A 20. században még a gyárak térhódítása és a technika fejlődése okozott hatalmas robbanást, de a modernizáció korunkban sem állt meg. A szakértők előrejelzései szerint tíz-húsz év múlva a munkák nagy részét algoritmusok veszik majd át, a személyes jelenlétet pedig érzékelők helyettesítik: akár az is elképzelhető, hogy a szenzorok miatt annyi rendőrre sem lesz szükség, mint most. Ha pedig olyan szoftverek készülnek, melyek maguk is képesek szoftvereket írni és optimalizálni, akkor a most jól kereső számítógépes szakemberek is nélkülözhetők lesznek. Az viszont biztos, hogy ami a kulcsot jelenti egyre elgépiesedő társadalmunkban, az a személyesség – ez ugyanis nem pótolható semmivel.