Vajtó Lajos kislány FEM3 Fésűs Nelly Édes Élet újszülött
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A büszke kismama és a cuki csöppség első közös fotóját máris megcsodálhattuk.

Ahogy a Life.hu is megírta, hétfőn világra jött Fésűs Nelly és Vajtó Lajos kislánya. A büszke apuka a FEM3 café műsorában mutatta meg a lányokról az első fotót.

„Ez egy egészen másfajta szülés volt, mint az előző, amikor természetesen jött világra a nagylányom. Most pedig programozott császármetszéssel szültem. Így a szülés közben nem éreztem fájdalmat csak este, amikor kiment a fájdalomcsillapító” – magyarázta Nelly.

„Nem egyszerű dolog egy császármetszés, hiszen komoly műtéttel jár. Az orvos úgy vitte el Nellyt, mintha kávézni vinné, így nyugodt voltam végig” – mondta Lajos.

A szülésre egyébként az Édes Élet kamerái is elkísérték Nellyt:

A gyerekek helytelen táplálkozása akár daganatos betegséghez is vezethethttp://www.life.hu/csalad/20141001-a-gyerekkori-helytelen-taplalkozas-felnottkorra-es-olyan-kronikus-betegsegek-kialakulasahoz.htmlUgye te is hallottad már a következő mondatokat: "Ha néha hamburgert eszik, attól még nem lesz semmi baja a gyereknek!" vagy hogy "Jól van, kisfiam, itt a chips, legalább csöndben maradsz egy kicsit!". A felelőtlen szülők talán nem is gondolják, mekkora károkat okoznak a helytelen táplálkozási szokásaikkal a gyerekeiknek. CsaládOrigoCukiság a köbön: Lola a négylábú családtaghttp://www.life.hu/csalad/hirdetes/20141007-cukisag-a-kobon-lola-a-negylabu-csaladtag.htmlForrás: Babui PhotomiddleLázár Chef feleségének, Melindának gyönyörű ételfotói a hazai és külföldi szakácskönyvek, gasztronómiai magazinok mellett immáron egy éve a Life.hu-n is hétről hétre megjelennek, valamint Babui Photo stúdiójában rendszeresen vállal kismama, baba és családi fotózásokat. Most egy teljesen új területen próbálta ki magát: az ételek és a gyerekek helyett egy bájos négylábút kapott lencsevégre, amellyel kiverte a cukiság-biztosítékot…Forrás: Babui PhotomiddleForrás: Babui PhotomiddleForrás: Babui PhotomiddleTovábbi Babui Photo képekért kattints ide.HirdetésA tarhonyától az üvegtésztáig – nemzeti különlegességek a konyhábólhttp://www.life.hu/csalad/20140425-tesztafozesi-tulajdonsagok-tipusok-melyik-teszta-mire-valo-melyiket-hogyan-keszitjuk-el-mik-a.htmlA tésztának nincs párja – ezerféleképpen elkészítheted, ráadásul mindezt pillanatok alatt teheted. Az olasz tésztákat senkinek sem kell bemutatni: a spagettik, makarónik, pennék mindennapos vendégek a vacsoraasztaloknál. Ám ha egy kicsit jobban szétnézel, meglátod: más nemzetek tésztái között is találhatsz igazi különlegességeket. Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.