A halál, mint motívum, a Disney-filmek egyik íratlan szabálya, aminek leginkább a feszültségkeltés a célja, bár az izgalom mellé a legtöbb filmben tanulság is társul. Íme, a Disney-mesék legszomorúbb halálesetei.

A Notre Dame-i toronyőr (1996) - Quasimodo édesanyjának halála

Quasimodo édesanyja végső elkeseredettségében lopásra adja a fejét és hogy megmentse torz gyermeke életét, egy templomban próbál menedéket lelni. Itt azonban egy tiszt ragadja el tőle szeretett gyermekét, miközben  az asszony a templom lépcsőjén fekve veszíti életét. A kis Quasimodót egy elhagyatott kútba dobják. Gyerekként, felnőttként egyaránt megszakad a szívünk az édesanya kétségbeesett próbálkozásaitól, ahogyan próbálja megmenteni gyermeke és saját életét. A jelenet alapvetően azért is szívszorító, mert tudjuk, hogy a nő halála után nem lesz más, aki gondosodjon torzszülött fiáról. Az anyai szeretet mindennél erősebb!

Forrás: disney.wikia.com
A halál jelentősége a mesékben
A mesei szerkezetben rejlő hasonlóságok ellenére nincs két egyforma mese: ugyanazon problémát mindegyik történet másként dolgoz fel. A probléma-feldolgozás során azonban egy valamit nem lehet szem elől téveszteni. Azt, hogy a történet elején megbomló egyensúlyt (például hogy valaki meghal) helyre kell állítani. A mese egyik terápiás értéke abban rejlik, hogy minden történet az egyensúlyhoz, az egészséghez vezető utat mutatja meg, mégpedig azzal a felhívással, hogy nem megszenvedni kell az egyensúly megbomlását, hanem helyreállítani” – vallja Boldizsár Ildikó, meseterapeuta.

Tarzan (1999) – Tarzan szüleinek halála

Tarzan szüleinek halálát aprólékos részletességgel mutatják be a filmkészítők. A házaspár a folyón sodródik hajójában, a sodrás pedig annyira erős, hogy a néző minden pillanatban arra számít, ez lesz az utolsó. A nehézséges ellenére mégis sikerül életben maradniuk, sajnos csupán addig, amíg mindent megtesznek Tarzan védelme érdekében – így például egy faházat is építenek a számára. Ezután Sabor, a vérszomjas leopárd szétmarcangolja őket.     

Forrás: disney.wikia.com
Miért fontosak a mesék?
A fejlődéslélektannal foglalkozó szakemberek egyértelművé teszik, hogy a kisgyermek szellemi, mentális, érzelmi fejlődése szempontjából nagy jelentősége van a mese hallgatásának a képi szimbolikus világ kialakulásához és további fejlődéséhez. Óvónők tapasztalatai szerint azoknak a kisgyermekeknek, akiknek mesélnek otthon, élénkebb a fantáziájuk, és jobb a rajzkészségük is, mint azoknak, akik otthon nem részesülnek mesélésben.

A kis hableány: A kezdet kezdete (2008) – Athena halála

Az eredeti filmben Ariel anyja halálának jelenete alattomosra és durvára sikerült: Athena ugyanis egy hatalmas hajóval ütközik össze. Valószínűleg minden porcikája szilánkosra tört – ez viszont csak feltételezés, szerencsére a haláleset részleteit nem kell végignézniük a gyerekeknek.

Forrás: http://disney.wikia.com

Jégvarázs (2013) – Arendelle királyának és királynőjének halála

A Jégvarázs-őrület az egész világon végigsöpört, és mint a legtöbb Disney-filmből, a tragédia ebből a meséből sem hiányozhat. Anna és Elsa kislányok, akik mindketten rá vannak utalva szüleik segítségére. Elsának ugyanis különleges varázsereje van, amit nem tud irányítani, így az veszélyes magára és mindenki másra nézve is. Anna, Elsa kistestvére nagyon magányos, hiszen nővére irányíthatatlan varázsereje miatt egész gyermekkorát elzárva, a szobájában tölti. A szülők egy ízben tengeri hajóútra indulnak, majd a hajójuk egy vihar következtében felborul, így a két kislány teljesen magára marad a hatalmas kastélyban.

Forrás: disney.wikia.com

Lilo és Stitch (2002) – Lilo szülei

Lilo magányos gyermek, nem tud beilleszkedni, különösen a hula csapat lányai közé nem. Egy számkivetett, aki nővérére és saját magára maradt, túlságosan hamar megtapasztalva az élet kevésbé fényes oldalát. Lilo szülei ugyanis egy autóbalesetben halnak meg, mikor Lilo még csak hatéves, így szegény valójában nem is emlékszik arra, milyenek is voltak a szülei.  

Forrás: disney.wikia.com

Némó nyomában (2003) – Korál halála

Némó, a kis bohóchal még csak csöpp kis ikra, mikor édesanyját és összes testvérét felfalja egy éhes cápa. Némóra ettől fogva édesapja vigyáz, akinek nem marad más az életben, csakis egyetlen szem kisfia. A megható történetben az a legfájóbb, hogy Korál még azelőtt veszíti el életét, mielőtt bármilyen kapcsolatot kialakíthatott volna a fiával.

Forrás: Youtube
Hogyan olvassunk a gyerekeknek mesét?
A mesemondást a lehető legkorábban kell elkezdeni. Már a kétéves gyermekek is szívesen hallgatnak mesét, de őket még nem annyira a tartalom köti le, mint a jó hangzás és a felnőttel való kapcsolat fenntartása. Körülbelül hároméves korig a gyermek szókincse és fantáziája még szegényes ahhoz, hogy olyan dolgokat képzeljen el, amelyeket ő maga még nem élt át. Ezért még a három-, néha négyéves gyermeket elsősorban a saját életével kapcsolatos események foglalkoztatják. Az ötéves gyermekek már megváltoztatják a mese tartalmának egyes részleteit. Ebben az elemi kreativitás fejlődésének, valamint az örömkeresés tendenciájának is szerepe van. A gyermek ebben a korban nem elégszik meg a happy enddel, hanem a közbeeső fázisokat is igyekszik konfliktusmentessé tenni. Az ellen is tiltakozik, hogy a farkas megegye Piroskát és a nagymamát. Az öt-hat-hétévesek ismeretszerzése az elvont gondolkodás felé halad. Ebben a korban értik meg a tündérmeséket, valamint a tréfás- és a csalimeséket.

Bambi (1942) – Bambi anyukájának halála

A gyerekek talán ebben a filmben találkoznak először a halállal, mikor Bambi anyukáját könyörtelenül lelövik. Bár ez a jelenet a képernyőkről lemaradt, halljuk, ahogy elsül a fegyver és látjuk Bambi kétségbeesett szemeit, amikor rájön, hogy édesanyja nincs többé. Bizonyára senki nem tudja kiverni a fejéből azt a képsort, amikor a kis Bambi anyja után kiált, és esetlenül lépkedve próbál rátalálni szeretett szülőanyjára.

Forrás: disney.wikia.com
„A gyerekben ösztönös tudás van a halálról, még akkor is, ha korábban nem volt közvetlen kapcsolata vele, nem járt még temetésen. Elég, hogy találkozott vele a népmesékben, mondókákban, gyerekjátékokban” – mondja dr. Boldizsár Ildikó mesekutató, meseterapeuta.

Az oroszlánkirály (1994) – Mufasa halála

Ez az a mesefilm, amiben az életerő, a küzdeni vágyás olyan erővel van jelen, ami még a marcona felnőttekből is kicsal néhány könnycseppet. Ha az a jelenet, amelyben Mufasát egy csordányi gnú a földbe tiporja nem lenne elég nyomasztó, a kis Simba reakciója - ahogy az orrával bökdösi édesapja élettelen testét, könyörögve neki, hogy keljen fel és induljanak haza - biztosan kiveri a biztosítékot. A mesevilág talán legszívszorítóbb jelenete az, amikor Simba szívfájdalmában halott édesapja karjai közé bújik. 

Forrás: Youtube