A Wisconsinban élő Heather McManamy negyedik stádiumú rákos beteg egy megható, de egyben hihetetlenül szívfacsaró lépésre szánta el magát: leveleket ír négyéves lánya számára, amiket majd gyermeke élete egy-egy fontos napján – amikor ő már nem lehet vele – elolvashat.

Belegondolni is szörnyű, milyen érzés lehet egy édesanyának az a tudat, hogy nem láthatja gyermekét felnőni, nem lehet vele az élete fontos pillanataiban, és hogy a most még alig pár éves csöppség, ha felnő, talán emlékezni sem fog arra az asszonyra, aki a világra hozta.

Heather McManamy a kislányávalForrás: Facebook/Heather McManamy

A 35 éves anya, Heather McManamy ezt a borzalmas helyzetet szeretné a gyermekének és magának is egy kicsit könnyebbé tenni azzal, hogy üzeneteket ír a most még alig négyéves Birannának. Ezen levelek segítségével, ha testben nem is, de lélekben mindig ott lesz majd a lánya fontos pillanataiban. Az édesanya már több mint 40-féle levelet írt:

üzenetet küld akkorra, amikor kiesik majd az első foga, amikor átéli az első szakítást, amikor eljön az esküvője napja, amikor betölti a 30. életévét, vagy éppen amikor megszületik első gyermeke.

Forrás: Thinkstock

Saját bevallása szerint a lánya esküvőjére írt levél volt számára a legnehezebb: 

"Megrohantak a saját emlékeim, ezzel egy időben igyekeztem elképzelni, hogy milyen ruhában lesz majd, hogy ki lesz a férje, hogy vajon gondol-e majd rám. Végigsírtam az egészet. Azt szeretném, ha Brianna boldog lenne. Az élet rövid. Ha ő hű marad önmagához, minden rendben lesz."

Heathernél először kettes stádiumú mellrákot diagnosztizáltak, ám azóta a betegség négyes stádiumba lépett, és átterjedt a csontokra és a májra is. Ebben a stádiumban már nincs remény a gyógyulásra, ezért döntött úgy Heather, hogy üzeneteket hagy a lányának.