"Isten halott. És mi öltük meg" - hangzik Nietzsche gyakran idézett kijelentése. A 19. századi német filozófus ezen állítását sokan egy ateista kiáltvány felütésének gondolják, mások úgy értelmezik, hogy Nietzsche ezzel a mondattal hirdette a modern ember talajvesztését, azt, hogy a nyugati ember eljelentéktelenítette, majd megölte az értékek valódiságát garantáló Istent. Nietzsche vitatott kinyilatkoztatása óta több mint 130 év telt el. Beigazolódott vajon a jóslata?
Vallás és az ember
A modern kort megelőző évszázadokban a vallásnak kulcsfontosságú szerepe volt az emberek életében, a régmúlt emberének a vallás léte, értelme, szükségessége nem volt kérdés.
Ugyanúgy magától értetődő volt, mint a beszélt nyelv, a család, vagy akár a társadalmi pozíció, amibe beleszülettek.
Azokban a korokban voltak erősebben vagy kevésbé erősen vallásos emberek, de olyan, hogy nem-vallásosság, nemigen létezett.
Ez a hozzáállás a modern kor emberének szinte már elképzelhetetlen. Ma már személyes döntés tárgya, hogy milyen értékeket tartunk fontosnak, milyen a világnézetünk, a vallásunk, vagy akár a nem-vallásunk.
Az istenhit változása
A NORC (Nemzeti Közvélemény-kutató Központ) kutatócsoportja a Chicagói Egyetemmel együttműködve néhány éve elkészítette a Beliefs about God Across Time and Countries (Istenhit koronként és országonként) című felmérést. A szakértők több évtizeden keresztül - 1991-ben, 1998-ban és 2008-ban - elemezték előbb 18, majd 33, végül pedig 42 országban a vallásos hit terjedését vagy éppen visszaesését.
A tanulmány eredményei szerint pedig az istenhit szinte mindenütt csökkenőben van a vizsgált országokban, kivéve Oroszországot, Szlovéniát és Izraelt.
A jelentés szerint Magyarországon a 68 évesek és annál idősebbek körében átlagosan 43 százalék bizonyos Isten létezésében, míg a 27 évesek vagy annál fiatalabbak között mindössze 23 százalék. A legnagyobb növekedés pedig az 58 évesek vagy annál idősebbek körében tapasztalható, amiből a kutatók arra következtettek, hogy a vallásosság a halál közeledtével növekszik.
Az amerikai álom
Egy modern fiatalnak egyre kevésbé vonzók a nagy, történelmi egyházak. Ennek okát többféle tudományág felől is lehetne vizsgálni, mi most azonban a hétköznapi ember oldaláról szeretnénk megközelíteni. Az alábbiakban egy Egyesült Államokban élő, nyíltan meleg fiatalember vall arról, miért nincs szüksége vallásra az úgynevezett Y-generációnak.
Engem a szüleim úgy neveltek, hogy komolyan hittek abban, az ígéreteket be kell tartani. Nagymamám ragaszkodott hozzá, hogy megkereszteljenek és katolikusnak neveljenek, a szüleim pedig nem tiltakoztak. Egy évtizeden át jártam bibliaórára, illetve istentiszteletre, amelyek mind arra szolgáltak, hogy közelebb vigyenek engem Istenhez, de valójában annyi történt, hogy kerestem a helyem a világban, és minél többet tudtam meg erről a bizonyos Istenről, annál messzebb kerültem a lelki békém megtalálásától. Végül, amikor már felnőtt tagjává válhattam a gyülekezetnek, úgy döntöttem, hogy elhagyom az egyházat, és azóta sem tértem vissza hozzá.
Részemről annak, hogy elhagytam az egyházat, a legfőbb oka az individualizmusom volt. Kérdéseim voltak, amelyekre nem kaptam választ, például hogy ha Isten mindenkit szeret, hogyan engedhet meg ennyi szenvedést a világban? Ha Isten kegyelmes, hogyan tagadhatja meg tőlem, hogy a mennybe menjek, csupán azért, mert egy másik férfit szeretek? Úgy éreztem, ahhoz, hogy jó katolikus legyek, meg kellene tagadnom magamat, mint meleg férfit.
Bár az idősebb generáció megvetően néz ránk, és önzőnek tart bennünket, valójában, amikor mi magunkra fókuszálunk, azt vizsgáljuk, mit teszünk helyesen és mit nem, illetve hogyan juthatunk el oda, ahova szeretnénk. Arra fókuszálunk, hogyan lehetnénk boldogok.
Bár Amerika vallásosabb ország, mint Európa nagy része, és a fiatalok 54 százaléka bizonyos Isten létezésében, mégis, egyre több huszonéves fordul el az intézményesített hittől. David Kinnaman, a George Barna Group nevű kutatóintézet igazgatója egy többéves, keresztény fiatalok körében végzett felmérésében azt állapította meg, hogy a főiskolás-egyetemista korosztály mintegy 60 százaléka hagyja ott a gyülekezetét és a hitét.
A kutatás szerint a gyülekezettől, a gyülekezeti élettől való elhidegülés egyik oka, hogy a fiatalok úgy érzik, eltúlzott védelemben részesülnek, túlságosan uralkodik rajtuk a gyülekezet. David Kinnaman szerint vannak úgynevezett "helikopter" szülők, akik folyamatosan a gyerekeik fölött járőröznek, és próbálják őket minden rossztól megvédeni. A fiatalok pedig úgy érzik, hogy
a keresztények démonizálnak mindent, ami a gyülekezeten kívül van, elutasítják a popkultúrát, annak zenéjét és filmjeit.
Ez a generáció úgy érzi, hogy a keresztények rosszul választják szét a szent és világi dolgokat, valamint nem foglalkoznak a világ komplex valóságaival.
De mi a helyzet a hazai Y-generációval?
A 80-as évek közepén születtem, így hát én is Y-nak mondhatom magam, és az ismerőseim jó része is ezen korosztály tagja. Feltettem hát nekik a nagy kérdést, mondják el, hogyan viszonyulnak a vallás és a hit kérdéséhez.
Tudom, hogy az embereknek kellenek a kapaszkodók, ezért is fordulnak sokan a valláshoz, én azonban nem hiszem, hogy 20 Miatyánk és 10 Hiszekegy bármit is megoldana. Én abban hiszek, hogy egyszerűen normálisan kell viselkedni, pozitívan kell hozzáállni az élethez, hihetünk önmagunkban, a céljainkban, valami felsőbb erőben, de ennek nem kell feltétlenül a vallásnak lennie. Ráadásul sokat olvastam a témában, gyűlölöm, hogy a történelemben rengeteg ember halt meg a vallás nevében, ezért sem tartom ezt sokra.
Ma már egyáltalán nem járok templomba, karácsonykor ugyan szívesen elmennék, de a férjemet nem tudom rávenni. Templomi esküvőnk sem volt, még akkor sem, ha csodaszép lett volna oltár előtt állni egy több száz éves templomban. Én képmutatásnak tartom kicsit, hogy csak azért eljárjak jegyesoktatásra, és templomban esküdjek, mert jól néz ki a fotókon. Aki szeretné, csinálja, de mivel én nem hiszek benne, nem éreztem volna korrekt dolognak.
Istenben úgy, mint egy kívülálló személyben nem hiszek... Isten és a végső igazság bennünk van, mi teremtjük meg a világunkat, mindenért mi vagyunk a felelősek, és nem egy külső erő - ezt tanítja a buddhista mesterem, és ezzel maximálisan egyetértek. Szentek, vezetők, mesterek, megvilágosodottak természetesen vannak, ők vezetnek minket, útjukat keresőket.
A buddhista filozófia abban segít, hogy együtt érzővé válj, azon keresztül, hogy megismered a saját érzelmeidet, tetteidet, és kristálytisztán rálátsz magadra, ez segít majd abban, hogy mások hibáit is elfogadd.
Van visszaút az egyházhoz?
A vallás és a fiatalok kapcsolatáról megkérdeztük Geszvein Erika pár- és családterápiás tanácsadó szakpszichológust is, hogy véleménye szerint hogyan lehetne megszerettetni a mai fiatalokkal a vallást, és hogy egyáltalán szüksége van-e egy mai tizen- és huszonévesnek az intézményesített hitre?
Arról nem is beszélve, hogy a vallásosság bizonyítottan hat az életmódra: a válás, a dohányzás, az alkoholfogyasztás és a droghasználat előfordulási aránya is kisebb a hívők között, hiszen a vallási közösség mint megtartó, támogató erő segíti a fiatalt az egyéni értékrendje kialakításában. A hit segít értelmet adni a traumatikus eseményeknek, optimista gondolkodásra ösztönöz, így támogatja az immunrendszer működését.
A serdülő, aki éppen az ellenállás, lázadás időszakát éli, ha hite van, és gyakorolja is a vallását, erősíti az akaraterejét, az önkontrollját, és nem fog úgy gyengülni a motivációja ebben az ellentmondásos, és lelkileg nagyon nehéz életszakaszban, mintha semmiben sem hinne. Nem kell feltétlenül intézményesített formában hinnie, már azoknál az embereknél, akik rendszeresen meditálnak is mérhető, hogy kreatívabbak, nagyobb százalékban kötnek sikeres házasságot és találják meg az életcéljukat. A valódi, szívből fakadó hit segíti a gondolkodás fejlődését és a moralitást. Isten és embertársaink szeretete az agyban olyan biokémiai anyagokat termel, amelyek segítenek, hogy nyugodtnak, ellazultnak, optimistának érezzük magunkat. A valahova tartozás élménye biztonságot nyújt, Isten szeretetének megtapasztalása az elfogadás élményét adja, amely a lázadó, útkereső, ellentmondásos és végletes érzéseket megélő serdülő számára nemcsak a személyiségfejlődése szempontjából, hanem sokszor szó szerint is életmentő lehet.
Utószó
Sokan elfelejtik, hogy a vallás és a spiritualitás nem feltétlenül esik egybe, mert bár gyakorló katolikussal, zsidóval vagy buddhistával ritkán találkozom a kortársaim között, olyanokkal viszont (lásd a megkérdezettek), akik vallástól függetlenül spirituális szemlélettel rendelkeznek, gyakran. Mert lehet, hogy meditációval, csendes imádsággal vagy egyéb módon, de a mi generációnk is megtalálja a saját vallását, csak kevésbé tradicionális keretek között.
Az Y-generáció a beporosodott szabályok és törvények nélkül is megtalálhatja saját békéjét, és igenis hisznek valamiben, legfeljebb nem pont abban, amit az egyház előír számukra.
És talán azért hagyják el egyre többen a vallást, mert kezdenek rájönni, hogy nem attól lesz valaki jó ember, ha minden vasárnap elmegy a templomba. Az a jó ember, aki megismeri, mi zajlik a világban, és elég jól ismeri magát ahhoz, hogy rájöjjön, hogyan tudja megváltoztatni azt. Ha tehát ez a generáció el akar szakadni a vallástól, lehet, hogy hagyni kell őket, hogy aztán egy szervezet helyett inkább magukban találják meg a vigaszt és a megnyugvást.