Harmonikus megoldások és tragikus sminkek a Met-gála vörös szőnyegéről

MET gála szépségápolás smink
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Idén a technológia és a divat találkozása köré épült a Met-gála tematikája. Nagyon hálás és kreatív feladat, ami rendesen meg is mozgatta a tervezők fantáziáját, így volt látnivaló bőven. Akár egy sci-fi-film jelmezei elevenedtek meg a vörös szőnyegen a sztárok ruhái: volt futurisztikus, fémes csillogás, robotvámpírok, punk dívák, ketrecharcosra emlékeztető szerkók és eltévedt tündérek.

Nem is tudom, milyen szempont szerint érdemes tekinteni erre az eseményre, de minden kétségen felül le a kalappal a tervezők előtt, és minden tiszteletem a sztároknak is, akik felvették ezeket a kreációkat. Ám a sok pazar ruhakölteményhez nem mindenki találta meg a hozzáillő sminket, nézzük csak, kinek nem sikerült.

Akiknek nem sikerült

Lily Aldridge

Káprázatos alakját szépen hangsúlyozta az arany ruha, lenyalt haja fókuszba emelte szép arcát. Nagyon szép az alapozás és a rúzsválasztás, de a tekintete felejthető. Egy erősebb szemfestéssel előnyösebb lett volna a megjelenése, kár, hogy elrontotta az arany szemöldökkel, így olyan volt, mint C-3PO a Star Warsból.

Forrás: AFP

Grimes

Rózsásan világos éteri bőrszínéhez túl keményre sikeredett szemfestése, szemöldöke előbb ért a vörös szőnyegre, mint ő maga. Lágyabb szemhangsúllyal és szemöldökélénkítéssel egységesebb lett volna megjelenése.

Forrás: AFP

Jemima Kirke

Fenséges megjelenése túlfűtöttre sikeredett. A gyulladt hatású szemfestésében úgy festett, mintha álarcot viselt volna. Óvatosan kell bánni ezzel a színnel, ha nem satírozták volna fel a szemöldökéig, nem lett volna álarchatású. Ha maradnak a mélyítővonalnál, elegánsabb lett volna. Majd legközelebb...

Forrás: AFP

Akiknek sikerült

Kate Hudson

Káprázatosan nézett ki, egyéniségéhez jó választás volt az a különleges ruha. A gyönyörű alapozás, a highlight, a kontúr, a szemet gyönyörködtető, izgalmas szemfestés élmény volt az est folyamán.

Forrás: AFP

Zendaya

Kiragyogott kecsessége, harmonikus megjelenése. Fenséges, füstös hatású szemfestése példaértékű, szépen ívelt, élénkített szemöldöke szemhangsúlyosabbá tette tekintetét, és érzéki, természetes árnyalatú ajakrúzsa megpecsételte az összképet.

Forrás: AFP

Lady Gaga

Nagyon egyben volt. Tőle nem szokatlan az extremitás, most szexi sci-fi-szerkóban tetszelgett, egy kis punkos ketrecharcos beütéssel. Tökéletes sminkjének üdítő eleme a piros ajakrúzs érzékisége. Így kell kérem harmóniában lenni az egyéniséggel.

Forrás: AFP

Futurizmus, robotkar és Madonna csipkefeneke – Sztárok a Met-gála vörös szőnyegén!

Minden év májusában egy tematikus eseményen élhetik ki divatszenvedélyüket a legkülöncebb sztárok. A Met-gála ugyanis az a rendezvény, ahol mindenki bátran megmutathatja kreativitását. Az idei év témája: "Manus x Machina: Fashion In An Age Of Technology". Vagyis a technológia társadalmát, a gépek emberek fölé kerekedését jelenítették meg a celebek az öltözékükkel. Nézzük, kinek hogyan sikerült a feladat!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.