Egy napon, és ugyanabban a kórházban szültek a testvérek

Forrás: Thinkstock -
szülés kórház gyerek testvérek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A sors különös meglepetést tartogatott a két testvér számára, hiszen egy időben, egy helyen hozták világra a csöppségeiket, ráadásul halvány fogalmuk sem volt róla.

Michelle Flynn és Siobhan Murray mégcsak nem is egy közeli időpontra voltak kiírva, de mégis úgy hozta a sors, hogy múlt csütörtökön egyszerre szültek. A történetben a legviccesebb az, hogy nem is tudták, hogy az egyik glasgow-i kórházban

csak pár méterre vannak egymástól.

A kép illusztráció Forrás: Thinkstock

A történet azért is érdekes, mert a 35 éves Michelle a vártnál egy héttel korábban, míg 32 éves húga egy héttel később szült. Nagyjából

egy az ezerhez volt az esélye annak, hogy ez így alakuljon.

"Miután megszületett a lányunk, Michelle azon viccelődött, hogy még nincs vége, mert Siobhan később fog szülni" - mesélte kacagva Michelle férje, Dave, ezt pedig meghallották a nővérek, akik közölték, hogy

egy Siobhan nevű nő éppen a szülőszobában van.

Michelle és férje Maria névre keresztelték a kislányukat, Siobhan és párja még gondolkozik azon, hogyan nevezzék el a kicsit - számolt be a Mirror.

Pistorius-ügy: a bíróság előtt került megalázó helyzetbe a sportolóhttp://www.life.hu/news/20160615-a-pistorius-ugy-azzal-folytatodott-hogy-a-birosag-elott-alaztak-meg-a-sportolot.htmlA szerdai tárgyaláson Pistoriusnak megalázó élményben volt része: a lábprotézisei nélkül kellett sétálnia, bebizonyítva ezzel, hogy fizikailag is képtelen lett volna szándékosan megölni a barátnőjét. News--Reeva Steenkamp édesapja is megszólalt: "Pistoriusnak bűnhődnie kell!"http://www.life.hu/news/20160614-reeva-steenkamp-edesapja-is-megszolalt-szerinte-pistoriusnak-bunhodnie-kell.htmlOscar Pistorius egy krikettütővel brutálisan megverte barátnőjét, aki el akart menekülni, a férfi ekkor lőtte le - állítja ügyészség a paralimpiai bajnok barátnőjének holttestén talált nyomok alapján. A keddi tárgyaláson Steenkamp apja is megszólalt. NewsAFPTigris támadt a fiatal nőre: Sokkoló videó!http://www.life.hu/news/20160613-megtamadta-a-not-a-tigris-1.htmlSokkoló videó látott napvilágot a napokban: bár a nő tudja, hogy a háta mögött közeledik a rá vadászó tigris, mégsem menekül el. News--Az Uber a törvénymódosítás ellenére sem adja felhttp://www.life.hu/news/20160613-julius-kozepetol-elbucsuzhatunk-az-ubertol.htmlNem az Uber ellen, hanem az adófizető magyar vállalkozók védelmében született és lép július közepétől hatályba a törvénymódosítás, legalábbis Fónagy János államtitkár szerint. Az Uber viszont egyáltalán nem örül a döntésnek: nem tartják jó iránynak. NewsFotó: Polyák Attila - OrigoTíz éven át molesztálta a nevelt lányát a nagykanizsai férfi http://www.life.hu/news/20160608-tiz-even-at-molesztalta-a-nevelt-lanyat-a-nagykanizsai-ferfi.htmlElőször csak simogatta, majd megerőszakolta a nevelőapja a zalasárszegi lányt. A vád szerint tíz éven át tartott a zaklatás. News--Két szatírt fogtak a héten a Margitszigetenhttp://www.life.hu/news/20160602-ma-ket-szatirnak-is-rossz-napja-volt-a-margitszigeten.htmlKét nap alatt két férfit állított bíróság elé az ügyészség a Margitszigeten elkövetett szeméremsértés miatt. NewsThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.