Többször is metró elé ugrott Czutor Zoli fia

Forrás: Belmondo.hu -
Czutor Zoli életveszélyes család gyereknevelés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A gyereknevelés sokszor próbára tette Czutor Zoli és párja idegeit.

Czutor Zoli elsőszülött fia sokszor veszélybe sodorta az életét. Volt egy olyan korszaka, mikor

azzal játszott, hogy a metró elé ugrott,

majd a szerelvény érkezése előtt kimászott a sínek közül. Olyankor teljesen mindegy volt, hogy ki látta őket, vagy ki nem, igenis kapott egy pofont, hogy észhez térjen a gyerek. Zoli és kedvese élettartama 5-10 évvel megrövidült, mire első gyermeküket végre felnevelték.

Czutor Zoliéknál stresszes a gyereknevelés Forrás: Belmondo.hu

A Belmondo zenekar alapítója többszörös apaként sokat tud a gyereknevelésről, ám ennek ellenére úgy gondolja, hogy sokban nem tudják változtatni egy gyermek személyiségét. Azt is elmesélte, hogy néha apróbb füllentésekkel próbálja kordában tartani a gyerekeket, amelyek időnként viccesre sikerednek:

„Ha nem hagyjátok abba, szólok az egyik barátomnak, aki kidobóként dolgozik a bábszínházban!” – mesélte példaképp az egyik televíziós interjújában a zenész.

5+1 tipp, hogy idén ne stresszelj az ünnepek alatthttp://www.life.hu/csalad/20161114-iden-stressz-helyett-legyen-valoban-orom-az-unnep-tippek-trukkok-adventre.htmlA karácsony a szeretet ünnepe – ezzel együtt sajnos az egyik legstresszesebb időszak az évben. Van, akinek ez a stressz inkább örömteli várakozás, de van, akinél már az elviselhetőség felső határát súrolja. Ha te is az utóbbi csoportba tartozol, vegyél egy nagy levegőt, és az alábbi tippek segítségével próbáld meg idén nyugisabban átvészelni az adventi időszakot. CsaládOrigoÍgy ölelik egymást a koraszülött ikrek: megható videó!http://www.life.hu/csalad/20161123-koraszulott-ikrek-elso-talalkozasa-az-anyamehen-kivul-olelik-egymast.htmlMegható látni két apró, koraszülött kisbabát, akik egymás érintésére nyugszanak meg igazán. Hónapokon keresztül együtt voltak az anyaméhben, a videó azt mutatja meg, milyen az első találkozásuk a biztonságot adó méhen kívül. CsaládOrigoHevesi Krisztát többször molesztálták gyermekkorábanhttp://www.life.hu/csalad/20161122-hevesi-krisztat-tobbszor-molesztaltak-gyermekkoraban-errol-meselt-a-babavilagban.htmlHevesi Kriszta a Babavilág című műsorban mesélt arról, hogy gyermekkorában legalább háromszor vált szexuális zaklatás áldozatává. Mindegyik alkalommal a közvetlen környezetéből került ki a zaklató. CsaládOrigoHujber Ferenc színész őszintén vallott az alkoholhoz fűződő viszonyárólhttp://www.life.hu/csalad/20161122-hujber-ferenc-szinesz-oszinten-vallott-az-alkoholhoz-fuzodo-viszonyarol-a-lakastalkshowban.htmlA napokban egy vele készült interjúban meglepő őszinteséggel mesélt Hujber Ferenc az alkoholhoz fűződő viszonyáról. CsaládOrigoAz internet újgenerációs rémei: az anyákhttp://www.life.hu/csalad/20161115-anyatipusok-az-interneten.htmlÓ, igen. Az internet, kérem, fegyver, altató, extasy, heroin és antidepresszáns. Ki mire használja, kinek mire van szüksége épp. Egy anya, aki kiaknázza a benne rejlő egészséges lehetőségeket, csak nyerhet, de akit beszippant a virtuális társasági élet, az elveszik, és rémmé változik. CsaládThinkstockDavid Beckham lánya focista és balerina akar lennihttp://www.life.hu/csalad/20161122-rengeteg-idot-tolt-egyutt-david-beckham-es-kislanya.htmlAz édesapa igyekszik minél több helyre elkísérni kislányát, Harper Beckhamet. Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.