Mayra Rosales 500 kilósról fogyott igazi istennővé

súly fogyás súlyfelesleg
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy tragédiának kellett történnie ahhoz, hogy a majdnem féltonnás nő elhatározza, le akar fogyni. Mayra Rosalest meggyanúsították azzal, hogy unokaöccse halálát okozta hatalmas súlyával. 

Majdnem 500 kilósan élte életét Mayra Rosales, amit aligha lehetett életnek hívni. Szinte mozdulni sem tudott, egész nap csak ágyban feküdt, így teltek a mindennapjai. Volt idő, amikor ő viselte a világ legkövérebb emberének járó címet, természetesen nem boldogan. Az élete is veszélyben forgott, de ez önmagában nem volt elég, ahhoz, hogy lefogyjon, egy tragédiának kellett történnie.

Előtte-utána Forrás: TLC, facebook.com/texasvalleygirl2

Meggyanúsították azzal, hogy ő okozta 2008-ban az ágya mellett játszó unokaöccse halálát, ekkor figyeltek fel igazán a kövér nőre. Később kiderült, hogy ő csak a húgától próbálta megvédeni a gyereket, aki bántalmazni akarta a kisfiút. Mayra Rosales testvére 15 év börtönbüntetést kapott, ő pedig elhatározta, gondjaiba veszi a húga két gyermekét. Ehhez azonban kénytelen volt lefogyni. Gyomorszűkítő műtéten esett át, és szigorú fehérjediétát tartott, aminek eredményeként több száz kilótól szabadult meg. „Ma már teljesen rendben van az életem, és minden szervem tökéletes”mondta a nő a Daily Mailnek. Ma már teljes életet élhet, és rá sem lehet ismerni friss fotóin.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.