Rajtad múlik, sikeres felnőtt lesz-e a gyerekedből

Forrás: Thinkstock -
szülő gyereknevelés corleonis sikeresség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Minden szülőnek az az álma, hogy a gyerekéből egy napon boldog, sikeres felnőtt váljon. És bár a sikerre való nevelésnek nincs általános receptje, most mégis úgy tűnik, azonosították azokat a tulajdonságokat, amik közösek a sikeres emberek szüleiben.

Megtanítják a gyerekeiknek a társasági viselkedés alapszabályait

A Pennsylvaniai Állami Egyetem és a Duke Egyetem kutatói több mint 700 gyermeket figyeltek meg óvodás koruktól egészen 25 éves korukig, és arra a tendenciára lettek figyelmesek, hogy azok a gyerkőcök, akik gyerekként segítőkészek voltak, jó problémamegoldó készséggel rendelkeztek, és érzékenyek voltak társaik érzelmeire, azok 25 éves korukig nagyobb valószínűséggel szerezték meg a diplomájukat, és kaptak állást.

25 éves korukig nagyobb valószínűséggel szerezték meg a diplomájukat, és kaptak állást Forrás: Thinkstock

Jó kapcsolatban vannak a gyermekeikkel

Egy 2014-es vizsgálat során szegénységbe született gyermekeket figyeltek meg, és megállapították, hogy azok a lurkók, akikkel hároméves korukig sokat foglalkoztak a szüleik, jobban teljesítettek az iskolában, és később az életben is.

Magas elvárásokat támasztanak a gyerekeikkel szemben

A Kaliforniai Egyetemen dolgozó Neal Halfon professzor és munkatársai egy 6600 fős kutatásra alapozva azt állapították meg, hogy a gyerekek teljesítményére nagy hatással vannak a szülők feléjük támasztott elvárásaik. Vizsgálatukból kiderült, hogy az iskolai dolgozatok során leggyengébben teljesítő diákoknak csupán az 57%-ától várták el a szülők, hogy diplomát szerezzenek, a legjobban teljesítőknél viszont 96% volt ez az arány. Ez a megfigyelés párhuzamba állítható az úgynevezett Pygmalion-effektussal, amely szerint

a környezetünkben élő embereket úgy kezeljük, amilyen véleménnyel vagyunk róluk, amilyenek az elvárásaink velük szemben.

A leggyengébben teljesítő diákoknak csupán 57%-ától várták el a szülők, hogy diplomát szerezzenek Forrás: Thinkstock

Erre pedig ők úgy reagálnak, hogy olyanná is válnak, amilyennek mi hisszük őket. A pedagógiában megfigyelések sokasága igazolja, hogy azok a diákok, akiket tanáraik az átlagosnál okosabbnak gondolnak, vagy akiket a szülők tehetségesnek tartanak, azok valóban szorgalmasabbá válnak, és okosabbnak bizonyulnak. Viszont azok a gyerekek, akiket butának vagy rossznak tekintenek, azok ezeknek az „elvárásoknak” fognak eleget tenni, és nem tudnak igazán jó teljesítményt nyújtani vagy önállóan boldogulni.

A Pygmalion-effektus szerint tehát olyanná válunk, amilyen elvárásokat, gondolatokat sugároznak felénk.

Az édesanyák is dolgoznak

A Harvard Business School kutatása szerint jelentős előnyöket élveznek majd a munka világában azok a gyerekek, akik olyan családban nőnek fel, ahol az anyuka is dolgozik. A tanulmány megállapította, hogy a dolgozó anyák lányai tovább jártak iskolába, nagyobb arányban töltöttek be vezetői munkakört, és nem utolsósorban több pénzt is kerestek.

Az édesanyák is dolgoznak Forrás: Thinkstock

Kevesebbet stresszelnek

A szülőknek érdemes figyelni arra, hogy a gyereknevelést ne munkának, ne stresszfaktornak tekintsék. A Bowling Green-i Egyetem szociológusa, Kei Nomaguchi így magyarázta: „Ha az édesanya stresszel, főleg ha azért stresszel, hogy miként hangolja össze a munkáját a gyermekneveléssel, az a gyerekekre nagyon rossz hatással lehet.”

Személyes találkozás a világ legismertebb életvezetési tanácsadóival

Ki ne szeretne boldogan élni? Sikeres lenni? Ne állj a saját boldogságod, sikered útjába, szerezz jegyet a 2017. április 1-jei Wake-Up! Dayre, 2017 legnagyobb motivációs és transzformációs rendezvényére. Olyan világhírű coachok, trénerek lépnek a színpadra, mint „A Titok" című film sztárja, Lisa Nichols, Marisa Peer, Jeffrey Allen, illetve számos hazai példakép, így dr. Kemény Dénes, Hosszú Katinka, Shane Tusup és mások. A világszinten egyedülálló, rendkívül tartalmas program délelőtt 10 órától este 7 óráig nyújt prémiumminőségű kikapcsolódást, tanulási és fejlődési lehetőséget, akár életre szóló útravalót a résztvevőknek. Időpont: 2017. április 1. Helyszín: Papp László Budapest Sportaréna. A rendezvényre jegyet ITT rendelhetsz.

Támogatott tartalom

A programozott császárról vall a 49 éves magyar sztármama, Fejős Évahttp://www.life.hu/csalad/20170131-fejos-eva-a-programozott-csaszarmetszesrol-vall.htmlAhogy arról korábban a Life.hu beszámolt, Fejős Éva a napokban programozott császármetszéssel hozta világra kislányát, Linda Zsófiát. Most a közösségi oldalán arról vallott, miért is döntött a beavatkozás mellett. Család--Hoppá! Liptai Claudia máris munkába állthttp://www.life.hu/csalad/20170131-liptai-claudia-maris-munkaba-allt.htmlLiptai Claudiának vélhetően minden idejét a kisfia, Marcell tölti ki, aki október végén látta meg a napvilágot. A műsorvezető korábban azt nyilatkozta, hogy huzamosabb időre visszavonul, de most úgy tűnik, mégis munkába állt.CsaládOrigoLevél a veronai buszbalesetben elhunyt fiatalok nevébenhttp://www.life.hu/csalad/20170130-olvasonk-levele-a-veronai-buszbalesetben-elhunyt-fiatalok-neveben.htmlJanuár 20-án éjfél körül tragikus buszbaleset történt az olaszországi Verona és Velence között. Egy franciaországi sítáborból hazafelé tartó magyar diákokkal és tanárokkal teli busz az autópályahíd pillérének csapódott és kigyulladt. Tizenhatan vesztették életüket. A történtek az egész országot megrázták, egyik olvasónk az alábbi nyílt levélben próbálta kiírni magából a gondolatait, érzéseit. CsaládThinkstockKávé kisokos - A legnépszerűbb kávéfajtákhttp://www.life.hu/csalad/20170130-kave-kisokos-kavefajtak.htmlA legtöbb ember számára a reggeli rituálé elengedhetetlen része a kávéivás. Van, aki a rövid feketéért van oda, van, aki a lágyabb tejest imádja. Manapság a kávéfogyaztás szinte már szenvedéllyé vált, az igazi kávérajongók pedig nem csak a kávézókban, hanem otthon is megadják a módját az élvezetnek. Az alábbiakban összeválogattuk a legnépszerűbb kávéfajtákat - ha egy kis változatosságra vágysz, próbálkozz velük bátran. Család--Árpa Attila magánéletéről vallott: így választott új párt a rendezőhttp://www.life.hu/csalad/20170130-arpa-attila-uj-parjat-a-kislanya-is-elfogadja.htmlÁrpa Attila 11 év után vált el a feleségétől, fájdalmas, hosszú, de átgondolt szakítás volt. A színész-rendező azóta új életet kezdett: megtalálta a szerelmet egy másik nő oldalán, akit a kislánya is elfogad. Ha nem így lenne, nem is lennének együtt. CsaládFotó: Bielik István - OrigoLevél a veronai buszbalesetben elhunyt fiatalok nevébenhttp://www.life.hu/csalad/20170130-olvasonk-levele-a-veronai-buszbalesetben-elhunyt-fiatalok-neveben.htmlJanuár 20-án éjfél körül tragikus buszbaleset történt az olaszországi Verona és Velence között. Egy franciaországi sítáborból hazafelé tartó magyar diákokkal és tanárokkal teli busz az autópályahíd pillérének csapódott és kigyulladt. Tizenhatan vesztették életüket. A történtek az egész országot megrázták, egyik olvasónk az alábbi nyílt levélben próbálta kiírni magából a gondolatait, érzéseit. CsaládThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.