Amikor Ashley Hallford 35 évesen várandós lett, ő volt a világon a legboldogabb ember. Egyik nap azonban egy apró, furcsa dudort tapintott ki a nyakán – ám, ekkor még fogalma sem lehetett arról, hogy mekkora harc előtt is áll. A dianózis; rák. Az orvosok heteket adtak csak a várandós nőnek. Ez 10 éve történt, azóta pedig csodák sora érte Ashley-t és családját.

2007. november 12-én, a már golflabda nagyságúra nőtt, kemény és fájdalmas dudoron biopsziát végeztek az orvosok. Ezután kapta meg azt a hírt, amely a további életét gyökeresen megváltoztatta; rákos daganata van, amit azonnal el kell távolítani. Ashley azonban terhessége 33. hetében járt, így az orvosok nem tudták megműteni, amíg a baba meg nem született. Nem lehetett várni, 4 nappal később megindították a szülést. Az újszülött Harley erős volt és makkegészséges. Ez rengeteg erőt adott Ashley-nek, amikor nem sokkal később betolták a műtőbe. Az orvosok eltávolították a daganatot, azonban nem volt világos számukra, hogy milyen rákkal is van dolguk.

Egyik nap azonban egy apró, furcsa dudort tapintott ki a nyakánForrás: Ashley Hallford

"Nem tudtuk meghatározni a daganat eredetét. Az egész országban konzultáltunk más orvosokkal, de nem sikerült kitalálni, hogy mi az" - mondta dr. Dana Debra Miller, az északkeleti Jacksonville-i Délkelet-Orvosi Onkológiai Központ onkológusa.

Néhány hónappal később Ashley fejfájásra és kettős látásra kezdett panaszkodni, egy MRI-vizsgálat pedig kimutatta, hogy a harc még nem ért véget. 2008 januárjában az orvosok újabb daganatokat találtak, először Ashley agyában, majd a tüdejében és a májában is, ráadásul a 4. fokozatot diagnosztizálták nála, mely szinte minden esetben halálos végkimenetelű.

„Amikor máshol is találtak áttéteket, azt mondták, hogy azonnal el kell kezdeni a kezelésemet, különben meghalok."  A kemoterápia és a sugárkezelés megkezdése után egy hónappal azonban az látszódott, hogy a daganatok továbbra is nőnek.

Nem tudtuk meghatározni a daganat eredetétForrás: Ashley Hallford
"Azt javasolták, hogy kezdjek el naplót írni a fiamnak. A kézírásom azonban szörnyű volt, alig láttam" - jobb szemhéját az agydaganat következtében már nem tudta kinyitni. „Emlékszem, egyetlenegyszer elérkeztem arra a pontra, ahol könyörögtem Istennek, hogy hagyjon meghalni" - mondta Ashley.

 A szörnyű prognózis ellenére az édesanya 2008-ra tünetmentessé vált, 2009-ben pedig abbahagyták a kezelését. Ám a jó hír mellé társult egy rossz is; a rákkezelés miatt a szervezete a korai menopauza jeleit mutatta. 2010-ben – miután termékegységi szakembernél is járt – Ashley végül lemondott arról, hogy több gyermeke legyen.

Forrás: Dreamstime
Az egyik legeredményesebben gyógyítható rákfajta
Ritkán esik szó az egyébként itthon az 5. leggyakoribbnak nevezett ráktípusról, a limfómáról. A világon átlagosan 90. percenként diagnosztizálnak egy-egy újabb megbetegedést. A Life.hu most összegyűjtötte a nyirokrendszer sejtjeit érintő daganatos megbetegedéssel kapcsolatos tudnivalókat, amelyekről valószínűleg még te sem hallottál.

A csoda második felvonása  

2012-ben teljesen megdöbbent, mikor egy terhességi teszt pozitív eredményt mutatott. A terhesség rendben lezajlott – bár orvosai nagyon féltették a nőt -, egy egészséges kislánya született, Grace. A család élete teljessé vált, hiszen az édesanya kigyógyult a rákbetegségből – amire egy orvos sem fogadott volna -, valamint első gyermeke után született egy második is – annak ellenére, hogy az orvosok semmi esélyt sem láttak rá. Ám az élet tartogatott még egy édes meglepetést a Hallford családnak.

A család élete teljessé váltForrás: Cassie Connelly Photography

2016 májusában, egy rutin agyi MRI-vizsgálatra ment, amikor megtudta, hogy ismét babát vár. Idén januárban életet adott harmadik gyermekének, Elinek. Ez csodás megkoronázása volt az elmúlt 10 év eseményeinek.

„Mindig pozitívnak kell maradni! Az orvosok pár hetet adtak nekem csupán, de én soha sem veszítettem el a reményt, és végigharcoltam az életemért!"  – mondta Ashley a Todaynek.

Forrás: Thinkstock
Hogyan előzhetjük meg a rákot?
Az emberen rögtön úrrá lesz a rettegés és a félelem, ha rákos megbetegedéssel diagnosztizálják. Az ok nem véletlen, hiszen hiába fedezzük fel időben a tüneteket, a gyógyulás akkor sem biztos. Kíváncsiak voltunk, hogy vajon mit tehetünk az ellen, hogy mi is áldozatul essünk ennek a szörnyű kórnak. Téged is érdekel? Olvass tovább!