Szellő István több mint egy hónapja töltötte be az 50. életévét, sok minden van már a híradós háta mögött. Saját bevallása szerint persze nem mindent így képzelt el az életében!

Az ország híradósa a múlt hónapban töltötte be az 50. életévét, sikerek és tragédiák is vannak már a háta mögött. Szellő Istvánt az egész ország ismeri, magánéletét azonban mindig féltve őrizte. Csak néha nyilatkozik érzéseiről, de azt tudjuk, hogy jelenleg boldog párkapcsolatban él Gubík Ágival, és neveli négy gyermekét. Összességében pedig elégedett az életével!

Szellő István a múlt hónapban lett 50 éves!Fotó: Szabó Gábor - Origo

Nyilván nem mindent így képzeltem, de bárhogy is van, igyekszem úgy élni az életemet, hogy jól érezhessem magam benne" - mondta a Best Magazinnak Szellő István, akinek két nagyobb fia első feleségétől származik, kisebb ikergyermekei pedig a második kapcsolatából. Szomorú tragédia, hogy az asszony meghalt, de szerencsére Manna és Alen jól vannak, már iskolások! Az apuka pedig egy korábbi interjúban arról is mesélt, milyen elveket követ a gyereknevelésnél. "Egy apának nemcsak jó arcnak és megértőnek kell lennie, hanem időnként szigorúnak is. Nem hiszek abban, hogy a gyereknek jár a teljes szabadság a szüleitől. Én e szerint neveltem és nevelem őket" - árulta el a tévés.