Fekete fogakkal még nem láttuk Szabó Zsófit. Bár az igazat megvallva sokkal szebb is ezek nélkül.

Mióta kiderült, hogy Szabó Zsófi terhes, csak szebbnél-szebb fotókat láttunk a sztárról, aki szívesen és boldogan mutatta meg a közösségi oldalán a követőinek ahogy növekszik és gömbölyödik a pocakja

A műsorvezető igen szerencsés kismamának bizonyult, ugyanis a sokakat kínzó émelygés és hányinger Zsófit teljesen elkerülte. Így abszolút tünetmentesen vészelte át az első trimesztert. 

Nemrég egy különleges fotózáson vett részt, melynek köszönhetően ismét meggyőződhettünk arról, hogy egy nő kismamaként is lehet vonzó, csinos és szexi. Persze nyilván ezért tenni is kell, de Zsófi láthatóan ad a megjelenésére. 

Erről árulkodik ez a friss felvétel is, amit egy új fogheférítő-eljárás kipróbálása közben mutatott a követőinek. Az akkori állapota ugyan kissé bizarr volt, de valószínűleg megérte feltetetni a fekete fogmatricát. 

 

Így tudta meg Szabó Zsófi, hogy anya lesz: Videó!
Zsófi zárkózott természetnek tartja magát, aki nem szívesen avatja be élete legintimebb pillanataiba a környezetét. Éppen ezért arra a kérdésre sem válaszolt, hogy mióta próbálkoznak a gyermekáldással, de azt elmesélte, hogyan derült ki az örömhír: videó!