A bejárati ajtód színe megmondja ki vagy

Forrás: Shutterstock -
személyiség ház bejárati ajtó kutatás otthon
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A bejárati ajtónk színét gyakran együtt kapjuk a házunkkal, lakásunkkal. Ám egyre többen döntenek úgy, hogy lecserélik a meglévőt egy új, modernebb, speciálisabb zárral rendelkezőre. Ha kaptuk, ha választottuk, a bejárati ajtónk színe így is jelentéssel bír. Keresd ki a listánkból a tiédet!

A londoni ingatlanügynökség, a Marsh & Parsons és többek között az év színét is jegyző Pantone, közösen végeztek egy kutatást, mely a bejárati ajtó színe és a tulajdonos személyisége közti összefüggéseket vizsgálta.

A tanulmány szerint a legtöbben a fekete, fehér, szürke és sötétkék ajtókat választják. Laurie Pressman, a Pantone Color Institute alelnöke így foglalta össze a színek és a tulajdonosok személyisége közti összefüggéseket:

A szürke bejárati ajtó időtlen és klasszikus Forrás: Shutterstock

Nézzük meg a többi színt is:

Zöld: nyugodt és csendes

Piros: dinamikus és vonzó

Lila: drámai

Sárga: meleg, barátságos és optimista

Rózsaszín, levendula: fiatalos és lelkes, szórakoztató

Természetes fa: hagyományos, békés és megnyugtató

A bejárati ajtód színe a személyiségedről árulkodik Forrás: Shutterstock
A leginnovatívabb asztali és fali lámpák, amelyek ámulatba ejtenekhttp://www.life.hu/otthon/20180119-innovativ-asztali-es-fali-lampak.htmlFelejtsd el a polcra rögzíthető műanyag, az unalmas idomú íróasztali és az éjjeli szekrényen pihenő lámpákat! Mint azt már a fotelek esetébe bemutattuk, a kislámpák is túlnőttek funkciójukon. Az enteriőr meghatározó elemeként foglalják el helyüket az asztalon, falon. Most bemutatjuk a leginnovatívabb darabokat. OtthonOrigoModern betonluxus - Egy magyar családi házhttp://www.life.hu/otthon/20180117-a-magyar-kifinomultsag-nem-csak-alom-modern-luxushaz.htmlIsmét egy hazai álomotthont hoztunk, mely egyáltalán nem feltűnő, nem rikító. Helyette viszont kifinomultan elegáns, benne van minden, ami a modern luxushoz hozzátartozik. Less, be a Ring Studio belsőépítész csapatának munkájába. Otthon--A nappali mutatja meg legjobban, hogy ki is vagy valójábanhttp://www.life.hu/otthon/20180115-a-nappali-berendezese-egyedulallo-es-csalados-verzio.htmlAz otthon közepe – igen, ez a nappali. Itt lazítasz egy fáradt nap után, beszélgetsz a barátaiddal, táncolsz egy házibuliban, de itt gyűlik össze a család is. Nos, nézzük meg, mekkora különbségek is vannak a nagybetűs Nappali és a családos nappali között. Otthon--A mitikus lények léteztek - Vérfarkasok és vámpírok a Merrylin Cryptid Gyűjteménybenhttp://www.life.hu/otthon/20180103-verfarkasok-es-vampirok-a-merrylin-cryptid-gyujtemenyben.htmlEgy régi házat akartak lebontani, hogy helyére egy modernkori épületet emelhessenek, ám a pincében rejtélyes és egyben félelmetes felfedezést tettek a munkások. OtthonOrigoLakberendezési irányzatok, melyek 2018-ban már nem lesznek menőkhttp://www.life.hu/otthon/20180219-lakberendezesi-iranyzatok-trendek-melyek-2018-ban-mar-nem-lesznek-menok.htmlKorábban már megmutattuk, mik lesznek a 2018-as év lakberendezési trendjei, most pedig elhoztuk azokat a tavalyi topokat, melyek bizony rohamosan veszítenek népszerűségükből. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy ezektől azonnal meg kell szabadulnod, szóval ne kezd el szétbontani például a konyhádat. Csupán egy útmutató, ha most szeretnél valami újat venni, netán felújításra adnád a fejed, és fontos számodra a trendiség. OtthonOrigoRendezd be otthonod a csillagjegyed szerint 4.rész - Skorpió, Nyilas, Bakhttp://www.life.hu/otthon/20180213-lakberendezes-a-csillagjegyed-horoszkopod-szerint-skorpio-nyilas-bak.htmlEz a negyedik hét, hogy a csillagjegyekkel, mint lakberendezési útmutatókkal foglalkozunk. Eljött az ideje, hogy az utolsó három is sorra kerüljön. Nézd meg, melyik kedveli a klasszikus, melyik a minimalista vonalat, és vajon kinek érdemes pasztellrózsaszín festéket vennie. OtthonOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.