Túlsúllyal küzdött, ma már életmódváltó programja van: interjú Palkó Noémivel

Forrás: Facebook/Palkó Noémi -
aerobik interjú edző életmódváltás egészséges életmód sport
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Palkó Noémi jól tudja, hogy milyen egy életmódváltás. Ismeri a nehézségeit, hiszen maga is végigcsinálta. Ahogy leadta az első kilókat egyre tudatosabb lett, egyre jobban élvezte, és egyre többet akart tanulni, így beszippantotta ez a világ: ma már saját életmódváltó programja van. De nemcsak az edzésekben segít, az étrendet is átalakítja, és nem is akárhogy, ugyanis Noémi igazi édességmániás, és saját bevallása szerint is hedonista. Vele beszélgettünk!
  • Egykoron te magad is súlyfelesleggel küzdöttél. Ezért kezdtél el sportolni?

Tizenöt éves koromban kezdtem el hízni. Nem áltatok senkit, zabáltam, mint egy disznó. Éjjel 11 körül mindig benyomtam egy szelet tortát. Borzalmasan, rendszertelenül étkeztem. Azt ettem, amit megkívántam. Mindig egy szál bél voltam, de ahogy beindult a hormonháztartásom, elkezdtek feljönni a kilók. Tizenkilenc éves koromban megismerkedtem az első komolyabb barátommal, aki szintén jelentős súlyfelesleggel küzdve kijelentette, hogy ha nem fogyok le, akkor dob.

Ekkor elhatároztam, hogy változtatni fogok az életemen. Heti 3 alkalommal járni kezdtem step aerobikra. Ehhez 2 órát utaztam Pesten belül. Mikor lement az első kiló, rájöttem, hogy nem kell nekem ez a srác. Olyannak szeressenek, amilyen vagyok. Sajnos akkoriban nem volt olyan dinamikus edzés, mint most, és nem voltak "mindenmentes" alapanyagok sem. Huszonegy éves koromban rátaláltam a Kangoora, ami megváltoztatta az életem. Kidobtam a cukrot, a fehér lisztet és elkezdtem heti 2-3 alkalommal edzésre járni, így már tényleg jöttek az eredmények.

Palkó Noémi Forrás: Facebook/Palkó Noémi
  • Könnyen ment az életmódváltás?

Egyáltalán nem. Főleg az első 2 hétben maga volt a rémálom. Folyton tele voltam és hirtelen jöttek rám a falási rohamok. 3 óránként kellett ennem, ami akkor nagyon nehezemre esett. Minden nap csirkehús volt salival és barnarizzsel. Utáltam, de nem volt más. Aztán jöttek az eredmények. A mérlegre szándékosan nem álltam rá, mert csak felidegesített, így inkább elkezdtem mérni magam centivel. Minden héten. Annyira örültem az eredményeknek, és ez újabb motivációt adott.

  • Mikor fogalmazódott meg benned, hogy hivatásszerűen akarsz ezzel foglalkozni?

Az első Kangoo órám előtt már leültem a hivatalos megyei vezetővel beszélni, hogy szeretnék edző lenni. Szeretek mindent elhamarkodni. (nevet) Valahogy éreztem, hogy ez az én utam. Az első edzésem után a szokásos 10 perces gyalogút 45 percre sikeredett és utána 2 órán keresztül csak a falat néztem, annyira elfáradtam. Másfél hónapnyi ugrálás után mindenkitől csak a dicséreteket zsebeltem be. Nemcsak a 2XL-es nadrágokat cseréltem le, hanem még a cipőimet is. A lábam annyira fel volt vizesedve, hogy 41-es méretről 38-ra csökkent. Szerencsémre nem találkoztam akkor herceggel, bajban lettem volna. (nevet) Végül mindösszesen 4 hónap intenzív edzés után már a tanfolyamon voltam, ahol meg akartak buktatni, hiszen nem volt stabil a mozgásom és többet beszéltem és huhogtam, mint kellett volna. Az utóbbi ma már a védjegyem.

Mindösszesen 4 hónap intenzív edzés után már a tanfolyamon voltam Forrás: Facebook/Palkó Noémi
  • Többféle mozgásformát oktatsz az Iron Steptő a Rúd Fitnessig, szerinted melyik a leghatásosabb?

Valóban sokféle edzésfajtát oktattam, mikor mire volt igény. Mindet imádtam és szenvedéllyel űztem. Az évek alatt azonban rájöttem, hogy mit kell ahhoz csinálni, hogy olvadjon a zsír és fejlődjön az izom. Sajnos az akkori oktatás ezt a kaput nem nyitotta meg, így folyamatosan tanultam és tapasztaltam. És jött az áttörés, amit a mai napig kamatoztatok. Tulajdonképpen nem akkor szabadulunk meg a kívánt kilóktól, ha heti 4x2 órát izzadunk a teremben. Az élet felpörgött, rengeteg mindennel foglalkozunk. Főleg, mi nők. Így olyan edzésre van szükségünk, ami rövid, de gyors. Ezt a párosítást csak ebben az esetben szeretjük. (nevet)

  • Az Instagram-oldaladon látszik, hogy a konyhában is otthonosan mozogsz, és láthatóan imádod az édességeket. Honnan jött a zabpornó ötlete?

Igen, aki Instán követ, az láthatja, miket kreálok. Ételtervezéssel is foglalkozom. Meguntam a hagyományos ízeket. Mindig is hedonistának vallottam magam, akinek túl szűk a mai világ. Imádom az ízeket és a színeket, főleg ha mindez egészséges. Így elhatároztam, hogy gyors és ízletes diétás ételeket fogok kreálni.

A zabpornó ötlete úgy jött, hogy brutálisan édesszájú vagyok. Minden nap KELL ennem csokit. Emellett pedig utáltam reggelizni. Egy szükséges rossz volt, ezért összehoztam az édességmániámmal, hogy megszeressem. Cukormentes édességeket és gyümölcsöket pakolok a zabkásámba. Kicsit polgárpukkasztok vele, mert a mai diétázó emberben még mindig a csirke, rizs kombó fut. Pedig ha egészséges életet akarunk élni, akkor mehet bátran egy ilyen jellegű reggeli. Természetesen aki inzulinrezisztens, az kerülje.

Én nem követem a különböző diétákat, de ismerem őket. A saját módszeremet ajánlom, amivel nekem is lementek a kilók. Hagyjuk el a cukrot, a fehér lisztet, az élesztőt, a készételeket és az adalékanyagokat. Együnk minimum négyszer egy nap és eddzünk 2-3 alkalommal egy héten. Akinek hormonális problémái vannak, annak egy picit nehezebb, de nincs lehetetlen. Mindenhol van kapaszkodó.

  • Komplett életmódváltó programod van. Mesélj erről!

Van egy életmódváltó csoportom, ahova feltöltöm az étrendeket és az online edzéseket. Régen a kész programot kiküldtem email-en vagy postán. Ez azért nem volt jó, mert nem volt motiváció. A csajok egy papírt kaptak és rajtuk múlt, meddig tartják be a rajta szereplő étrendet. Most, hogy csoportban vagyunk, folyamatosan tudjuk egymással tartani a kapcsolatot. Rengeteget poénkodunk, ha kérdés van, vagy akció az egyik boltban, egyből írjuk ki. Megosztjuk a bánatunkat, örömünket. És ebben van a kulcs: végre nem papírt kapnak, hanem hús-vér edzőt, aki adja a kapaszkodókat.

  • Mit üzennél azoknak, akik állandóan csak halogatják az életmódváltást, a sportolást?

Azt üzenném nekik, hogy amíg feladjátok, addig el se kezdjétek! Amíg nincs meg a motiváció, addig eredmény se lesz, csak a yo-yo. Azonban ha már megvan, akkor tervezni kell és ha szájhúzva is, de csinálni. Nekem is van, hogy a saját plusz edzésemhez nincs kedvem, de akkor lapozgatni kezdem valamelyik formás sztáredző oldalát és rájövök, hogy én is ilyen feszes segget akarok, így csinálom. Nekem anno a rövidnadrág volt a motiváció, mivel borzalmasan összeértek a narancsligetes combjaim. Most a kockás has a mániám, amit szintén el lehet érni teljes vízelvonás és szigorú diéta nélkül is. Ha nem hiszitek, próbáljátok ki és az életek része lesz!

6 fehérjeforrás vegáknak: hús nélkül, egészségesenhttp://www.life.hu/ez-zsir/20180405-feherjeforras-vegaknak-hus-nelkul-egeszsegesen.htmlA vegetáriánus és vegán étrend az elmúlt években egyre több embert hódít meg. Sokféle tévhittel kell szembenézniük a növényi alapú étkezés híveinek, többek között azzal, hogy a szervezetük nem jut elég fehérjéhez. Valójában sok olyan növényi alapú élelmiszer van, ami gazdag egészséges fehérjében, és könnyedén bevihető vele a napi szükséglet. Ez Zsír!OrigoTavaszi méregtelenítés helyett: tedd rendbe az anyagcserédethttp://www.life.hu/ez-zsir/20180328-tavaszi-meregtelenites-helyett-tedd-rendbe-az-anyagcseredet.htmlA méregtelenítés annyira felkapott lett az elmúlt években, és olyannyira pozitív asszociációkkal kötik össze az emberek, ami már-már ijesztő. Sok tévhit él ezzel kapcsolatban, és sok szélsőséges formája terjedt el az úgynevezett méregtelenítésnek, ami többet árt, mint használ. Ez Zsír!OrigoMost vagy soha! Így vágj bele a fogyókúrábahttp://www.life.hu/ez-zsir/20180322-most-vagy-soha-igy-kezdj-neki-a-fogyokuranak.htmlHabár az időjárás még mindig nem mutatja napos oldalát, egyértelműen közeleg a tavasz és a nyár, vele a bikiniszezon. Sokaknak ez jelenti a legnagyobb motivációt, hogy formába hozzák magukat, pedig az életmódváltásnak csak egy pozitív következménye a szép alak a jó közérzet és az egészség után. Ezúttal azoknak adunk tippeket, akik most döbbentek rá, hogy szeretnének változtatni, és nyárig jó formába kerülni. Ez Zsír!OrigoErdős Juci plus size fotós legújabb kampánya: #mindideálokvagyunkhttp://www.life.hu/ez-zsir/20180322-erdos-juci-plus-size-fotos-legujabb-kampanya-a-mind-idealok-vagyunk.htmlA plus size fotós, Erdős Juci újabb nagy dobása a #mindideálokvagyunk kampány, amivel a női sokszínűségre, és a sokszínűség szépségére akarja felhívni a figyelmet. A kampány mondanivalójának jegyében ezúttal is hétköznapi nők álltak modellt fehérneműben. Ez Zsír!--Zöldségek és gyümölcsök, amiket mindenki rosszul pucolhttp://www.life.hu/ez-zsir/20180309-zoldsegek-es-gyumolcsok-amiket-mindenki-rosszul-pucol.htmlVannak olyan, akár minden nap tányérunkra kerülő gyümölcsök és zöldségek, amelyeket mindezidáig rosszul fogyasztottunk. Megfosztottuk őket legértékesebb hatóanyagaiktól. Mutatjuk is, hogy melyek ezek! Ez Zsír!OrigoMélyhűtött ételek, amiket mindig tarts otthonhttp://www.life.hu/ez-zsir/20180319-melyhutott-etelek-amiket-mindig-tarts-otthon.htmlAz egészséges életmód híveinek sem mindig van ideje nagy főzőcskézést csapni. Éppen ezért nem rossz, ha fel van töltve a mélyhűtő, amiből egyszerűen elő lehet kapni néhány összetevőt, vagy akár a komplett vacsorát. Ez Zsír!Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.