Szarvas József színész 60 éves lett, lánya és unokái tartják fiatalon

fiatalság unoka színész Szarvas József család születésnap
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az Üvegtigris Cingárja, Szarvas József kedden ünnepli 60. születésnapját, azt mondja: hároméves kislánya tartja fiatalon. A kerek évforduló alkalmából könyvet is írt.

"A gyereknevelésben azt tartom a legfontosabbnak, hogy továbbadjam a tudást, amit szereztem. Amikor a felnőtt fiam, Dávid azt mondja, büszke rám, akkor tudom, őszintén mondja. És nemcsak azért, amit elértem, hanem mert neki is próbáltam átadni, hogy a világ sokkal több a pénznél. A kislányom, Katinka ugyan még csak hároméves, de már neki is próbálom megmutatni a hétköznapok csodáit. Hogy milyenek a fák, a virágok és az állatok. Sajnos, azt látom, a mai világ arra tanít, hogy felejtsük el a múltat, és a telefont nyomkodva, a közösségi oldalakon éljünk" - mondta a Blikknek Szarvas József színész.

Unokáival, Julcsival és Dorkával is igyekszik több időt tölteni. Ők tartják fiatalon

Szarvas József 60 éves lett Fotó: Polyak Attila - Origo

Állítása szerint nem érinti meg különösebben, hogy 60 éves lett. "Ha visszagondolok, hogy húsz- vagy harmincévesen mit gondoltam, hol fogok tartani ennyi idősen, akkor azt kell mondjam, álmomban sem hittem volna, hogy ilyen tartalmas lesz az életem" - fogamazott Szarvas József, aki Könnyű neked, Szarvas Józsi címmel könyvet is írt az ünnepi alkalomra.

Zöld szülő, zöld gyerek - Így neveld környezettudatossá a gyereked!http://www.life.hu/csalad/20180528-igy-neveld-kornyezettudatossa-a-gyereked-ujrahasznositas.htmlMint a nevelés minden területén, a környezettudatos szemlélet kialakításában is elsődleges szempont a példamutatás. Papolhat az ember klímaváltozásról meg szennyezett levegőről, ha közben több kilónyi szemetet termel a nap során, folyamatosan kényszervásárlásokkal tölti az idejét, vagy mindenhová autóval jár. Tudatosítanunk kell magunkban, hogy a jó és a rossz példa egyaránt ragadós. Így aztán nincs más választásunk, nekünk magunknak kell megmutatnunk azokat a megoldásokat, amelyekkel tovább életben tartható a bolygó. CsaládOrigoMegszületett Farkasházi Réka kislányahttp://www.life.hu/csalad/20180604-megszuletett-farkashazi-reka-kislanya.htmlA Barátok közt egykori sznésznője közösségi oldalán számolt be az örömhírről.Család--Samantha McConnell ikrei három év különbséggel születtek meghttp://www.life.hu/csalad/20180604-samantha-mcconnell-ikrei-harom-ev-kulonbseggel-szulettek-meg.htmlAz egyedülálló édesanya, Samantha McConell ikrei három év különbséggel születtek meg a lombikprogramnak köszönhetően. Vagyonokat költött arra, hogy teherbe essen, ma már nem tudná elképzelni életét a gyerekek nélkül. CsaládOrigo"Nincs értelme"- Egy tanár véleménye a szóbeli érettségirőlhttp://www.life.hu/csalad/20180523--egy-tanar-velemenye-a-szobeli-erettsegi-vizsgakrol.htmlMár csak pár nap és megkezdődnek a szóbeli érettségi vizsgák. Ez azonban nem csupán a diákokat „gondolkodtatja" el. Egy tanár - aki évek óta vesz részt a szóbeli érettségiken – a Life.hu olvasóinak elmondja a véleményét, sőt. Meg fogsz lepődni azon, amin változtatna! CsaládOrigoDeanna Carson szexuálterapeuta szerint beleegyezést kell kérni a babáktól pelenkacsere előtthttp://www.life.hu/csalad/20180603-szexualterapeuta-szerint-beleegyezest-kell-kerni-a-babaktol-pelenkacsere-elott.htmlDeanna Carson szexuálterapeuta javaslata szerint a szülőknek peluscsere előtt beleegyezést kell kérniük gyermeküktől. Család--Pedagógusnapi helyzetjelentés a magyar iskolákrólhttp://www.life.hu/csalad/20180523-pedagogusnapi-helyzetjelentes-a-magyar-iskolakrol-tanarokrol.htmlJúnius első vasárnapján a pedagógusokat köszöntik. Mármint elméletileg. A gyakorlatban viszont nem olyan magától értetődő a köszönet és a hála. Ennek több oka is lehet. CsaládOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.