Tuti tippek szépészeti beavatkozások után: vagy éppen azok helyett

természet szépségipar
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A szépségért meg kell szenvedni – tartja a mondás, de hogy meddig megyünk el, hogy elérjük a vágyott célt, az teljesen egyénfüggő. Sokan akár sebészkés alá is fekszenek, míg mások próbálnak a természetes módszerek mellett maradni.

Ha valaki akár kényszerből, akár a saját döntése alapján sebészkés alá fekszik, vagy komolyabb szépészeti beavatkozás mellett teszi le a voksát, akkor előtte néhány növényi homeopátiás alapanyagot nem árt megismernie, amelyeket gyakran használnak a nehéz gyógyulási időszak megkönnyítésére. Dr. Simon-Fiala Ágnes homeopata orvos elárulta, hogy melyek azok a szerek, amelyek segítségével a szépészeti beavatkozások mellékhatásait csökkenthetjük, és néhány olyan titkos fegyverről is lerántotta a leplet, amelyekkel kíméletesen, biztonságosan, drasztikus beavatkozások nélkül is tehetünk szépségünkért.

Forrás: Shutterstock

Hegyi árnika (Arnica montana): régi csodaszer a hegek ellen

  • Bármilyen szépészeti műtét után elősegíti a hegesedésmentes sebgyógyulást, csökkenti a fájdalmat, a véraláfutások mennyiségét. Az elpattant hajszálereket is villámgyorsan gyógyítja, nyom nélkül.
  • A rozáceás bőrt is ápolja.
  • A pókhálóvénákat eltünteti visszérműtét után.
  • A metszett sebek környékén a test természetes reakciójának köszönhetően felszaporodnak a pigmentsejtek, emiatt ha valaki egy-egy beavatkozás után megfelelő fényvédelem nélkül, túl hamar napra megy, az adott terület pigmentálódhat, örökre barna folt maradhat a környékén. Árnika használatával, a naptól/szoláriumtól való tartózkodás időszaka jelentősen lerövidíthető. Ugyanez a probléma léphet fel hialuronsavas arcfeltöltés, dermaroller használata és mezoterápia esetén is. Mindegyik kezelés gyógyulási idejét lerövidíti az árnika, így elkerülhető a barna pigmentfoltok kialakulása a bőrön.
Hegyi árnika Forrás: Shutterstock

Kerti szarkaláb (Staphysagria): a sebek szakértője

  • Késsel vágott vagy műtéti sebszélek szebb, gyorsabb, kevesebb fájdalommal járó gyógyulása céljából 2-3 héten keresztül érdemes használni.
Kerti szarkaláb Forrás: Shutterstock

Amennyiben úgy döntünk, hogy kevéssé drasztikus lépésekre vagyunk csak hajlandóak szépségünk érdekében, a természet akkor is csodaszereket tartogat számunkra:

Kapcsos korpafű (Lycopodium): a bőr fiatalságáért

  • Ősi növény, még a földtörténeti ókorból, ekcémára vagy nagyon száraz bőrre ajánlott. Azok számára, akik korán öregszenek, bőrük száraz, sápadt, vízhiányos, igazi csodaszer lehet egy 3 hetes kúra esetén.
Kapcsos korpafű Forrás: Shutterstock

Csipkebogyó (Rosa canina): a tökéletes mosolyért

  • A C-vitamin nem csak egészségünk, de szépségünk megőrzése szempontjából is fontos. A csipkebogyó például magas C-vitamin-tartalmának köszönhetően segít megelőzni a fogínyvérzést, hogy mindig magabiztos és lehengerlő legyen a mosolyunk. Ahhoz, hogy jótékony hatása a legjobban érvényesüljön, előző este kell beáztatni a bogyókat meleg, de nem forró vízbe. Ez az úgynevezett dekantálás folyamata.
  • Arckrémben is hatásos, szintén C-vitamin-tartalmának köszönhetően erősíti a bőr szerkezetét.
Csipkebogyó Forrás: Shutterstock
5+1 szépségtipp, amit 10 év múlva meg fogsz köszönni magadnakhttp://www.life.hu/trend/20181130-szepsegtippek-amiket-10-ev-mulva-meg-fogsz-koszonni-magadnak.htmlA szépség nem csak genetika. Tőlünk, a mi szokásainktól is függ, hogy milyen lesz az arcbőrünk, és mennyire leszünk egészségesek az évek múlásával. TrendOrigoBorzalmas ruhákat kapott az interneten vásárló nő, de amit kihozott belőlük, az elképesztőhttp://www.life.hu/trend/20181121-borzalmas-ruhakat-kapott-az-interneten-vasarolt-no-de-elkepesztoen-atalakitotta-oket.htmlAz átverős webáruházak a mai napig szedik áldozataikat. Nem lehet eleget beszélni a témáról, hiszen az ember pénzével játszanak. Habár ez a nő is gyanakodott az olcsó árak miatt, arra nem számított, ami a csomagban fogadta, de nem adta fel, hogy jóra fordítja a helyzetet. A képek magukért beszélnek! TrendOrigoA szépség másik arca, 3. rész: Down-szindrómás modellek http://www.life.hu/trend/20181120-a-szepseg-masik-arca-3-resz-down-szindromas-modellek.htmlA szépség fogalma egyre kevésbé korlátozható szűk határok közé. Míg a 20. század évtizedei a különböző szépségideálokról szóltak, ez az évszázad leginkább a másságot idealizálja. A tökéletesség helyett a tökéletlenség, a szimmetria helyet az aszimmetria, a szépség helyett a szépséghibák lettek a mérvadók. A divatiparban is a változás szele fúj, így a következő hetekben olyan modelleket mutatunk be, akik a megszokotthoz képest máshogyan szépek. Az ő jelenlétük és munkásságuk a másság társadalmi elfogadtatásában is nagy szerepet játszik. TrendOrigoÍgy néztek ki a Victoria's Secret-modellek a '90-es években: fotók a kifutórólhttp://www.life.hu/trend/20181115-igy-neztek-ki-a-victorias-secret-modellek-a-90es-evekben.htmlA világ legnagyobb szabású, egyben a legdrágább és legnézettebb divatbemutatója a Victoria's Secret-show. A márka története 1977-ig nyúlik vissza, a kifutón pedig 1995-ben láthattuk először a márka szexi fehérneműit. TrendOrigoA világ legdrágább gumicsizmái: vajon megérik a pénzüket?http://www.life.hu/trend/20181119-a-vilag-legdragabb-gumicsizmai.htmlA hosszúra nyúlt vénasszonyok nyara után megérkezett az esős, borongós, hideg őszi idő. Előkerülnek a téli csizmák, aminek azonban kiváló alternatívája az esős napokon a gumicsizma, amit korábban elsősorban mint fesztiválkelléket tartottunk számon. Nézd meg a világ legdrágább darabjait, és ismerd meg a hazai kínálatot is. TrendOrigo38 éves lett Ryan Gosling, a hipszter stílus koronázatlan királyahttp://www.life.hu/trend/20181108-38-eves-lett-ryan-gosling-a-hipszter-stilus-kronazatlan-kiralya.htmlTalán nincs is olyan nő a világon, aki legalább egy film erejéig ne szeretett volna bele Ryan Goslingba. Mi ráadásul nemcsak a filmvásznon imádjuk, és nemcsak a tehetségéért rajongunk, hanem a stílusáért is. TrendOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.