Egy glutén- és tejfehérje-érzékeny autista kisfiú legszebb karácsonyi ajándéka

autista gluténérzékenység tejallergia Allergiamentes Életért Alapítvány tejmentes gluténmentes ételallergia tejfehérje-allergia
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Így karácsony előtt mindig jóleső érzéssel olvasunk olyan történeteket, amelyeknek középpontjában az odafigyelés és az önzetlenség áll. A most következő is ilyen lesz: egy tarnaszentmiklósi szülőpárnak nyújtott segítséget az Allergiamentes Életért Alapítvány, kilencéves glutén- és tejfehérje-érzékeny autista kisfiúk, Miklós élelmezésének támogatásával. Szarka Dorottyával, az alapítvány dietetikusával beszélgettünk.

Miként kerültek kapcsolatba a családdal?

Az Allergiamentes Életért Alapítvány mindig is alapvető céljának tekintette, hogy segítséget nyújtson az allergiában szenvedőknek. Dr. Babai László, az alapítvány megalapítója, egyben a Budai Allergiaközpont igazgatója és ügyvezetője az idén összegyűlt pénzadományt táplálékallergiában szenvedő gyermekek élelmiszercsomaggal történő megsegítésére kívánta fordítani.

Meglévő kapcsolatainkat kihasználva kerestünk olyan rászoruló családokat, akik mindennapjait, illetve az ünnepek előtti időszakot megkönnyíthetnénk némi adománnyal. Babai László kapcsolatba lépett Szabó József atyával, a gyöngyösi ferencesek házfőnökével, az Autista Segítő Központ lelki igazgatójával.

Az Allergiamentes Életért Alapítvány egy kilencéves glutén- és tejfehérje-érzékeny autista kisfiú élelmezését támogatta – Képünk illusztráció Forrás: Shutterstock

Milyen segítséget tudtak nyújtani számukra? Ez hosszú távon mennyiben oldja meg a kisfiú étkezési szükségleteit?

Glutén- és tejmentes alapanyagokból, élelmiszerekből álló csomagot állítottunk össze a gyermeknek. Ezek között alapvető élelmiszerek (lisztek, lisztkeverékek, tészták, növényi tejhelyettesítők és tejszínek) és kényelmi termékek (például garantáltan gluténmentes pudingpor és sütőpor, süteménylisztkeverékek, ropi, készre sütött kekszek és sütemények) egyaránt megtalálhatók.

A bevásárlás és a csomag összeállítása során jómagam mint dietetikus is jelen voltam, mert bár első hallásra könnyűnek tűnhet a „mentes” alapanyagok beszerzése, valójában igen nagy felelősséget, körültekintést és figyelmet igényel mind a bevásárlás, mind maga az étrend összeállítása.

Szarka Dorottya, az alapítvány dietetikusa receptekkel és tanácsokkal is segítette Miklós szüleit. Az adomány átadásán ugyan készültek képek, de a szülők nem járultak hozzá ezek közzétételéhez.

Az autoimmun gluténérzékenységben és tejfehérje-allergiában szenvedő betegeknek élethosszig tartó diétát kell tartaniuk, az étrendnek nagy jelentősége van a betegség kimenetelére és az egészségmegőrzésre nézve. Az élelmiszerek összeválogatásánál törekedtem a sokszínűségre, változatosságra; arra, hogy megmutassuk, milyen színes is lehet a glutén- és tejmentes étrend, és hogy valójában semmiről nem kell lemondania a betegeknek.

Valójában semmiről nem kell lemondania a betegeknek, színes is lehet a glutén- és tejmentes étrend Forrás: allergiamenteseletert.hu

Milyen anyagi és egyéb terhet jelent ma Magyarországon, glutén- és tejfehérje-érzékenynek lenni?

Manapság sokan követnek gluténmentes étrendet, de aki autoimmun gluténérzékenységben szenved, annak minden apró morzsára, levegőben szálló lisztporszemre figyelnie kell. Az egyetlen kezelési lehetőség a szigorú, élethosszig tartó diéta.

A tejmentes étrend is precíz tájékozódást igényel: számos tejszármazék, adalékanyag van, melyet egy tejallergiásnak kerülnie kell.

Éppen ezért nagyon lényeges az élelmiszercímkék körültekintő olvasása, a „bevált” termékek időről időre történő ellenőrzése (valóban tejmentes-e még)!

A glutén és a tej elhagyását nagyban megnehezíti, hogy a gyakran fogyasztott, hagyományos élelmiszerek többsége az előállítás, csomagolás, tárolás során „szennyeződhet”, és „nyomokban tartalmazhat” glutént vagy tejet.

Számos családnak az ételallergia anyagi oldala okozza a legnagyobb gondot Forrás: Shutterstock

A glutén és a tej is jelölésköteles allergének, így az előre csomagolt élelmiszereken, a nem előre csomagolt, azaz a forgalmazás helyén csomagolt termékeken és a közétkeztetésben, vendéglátásban (pl. étlapokon) is fel kell tüntetni őket. Ennek megvalósulása egyelőre nem zökkenőmentes, de egyre több vendéglátóegység igyekszik pontos és helytálló tájékoztatást adni.

A táplálékallergiával való együttélés nemcsak az érintetteknek jelent nehézséget, hanem a családra, iskolára, munkahelyre, társadalomra nézve is teher.

Gondolok itt például az anyagi oldalára a problémának. A különféle előállítási, ipari technológiák és az alapanyag-szükséget miatt is drágábbak a „mentes” élelmiszerek, ételek hagyományos társaikhoz képest. Ez sajnos nem megkerülhető, és számos családnak ez okozza a legnagyobb gondot.

Megfelelő tájékozódással, szakértői (szakorvosi, dietetikusi) segítséggel könnyebbé tehetők a mindennapok, mert számos olyan praktika létezik, amelyekkel olcsóbb is lehet a glutén-, tejmentes, de mindamellett kiegyensúlyozott, egészséges táplálkozás. Házilag készült növényi tejhelyettesítőkkel sokat spórolhatunk, és ha csak az olcsóbb gluténmentes gabonafélék, lisztfélék beszerzésére van lehetőség, akkor sincs baj. Ha az étrend zöldségben, gyümölcsben gazdag, biztosíthatjuk a napi szükséges rostbevitelt. A kulcs mindig az egyénre szabott, életkori sajátosságokhoz igazodó táplálkozásban van.

Ha az étrend zöldségben, gyümölcsben gazdag, biztosíthatjuk a napi szükséges rostbevitelt Forrás: Shutterstock

Volt már korábban is példa ilyen szintű segítségnyújtásra az önök alapítványa részéről?

Az Allergiamentes Életért Alapítvány jóvoltából 2018. november elején egy autoimmun gluténérzékenységgel diagnosztizált 14 éves kisfiú és családja vehetett át speciális étrendet segítő élelmiszercsomagot Rozsályon.

Ez év decemberében továbbá több karton laktózmentes tejet adományoztunk az Autista Központnak és a Ferences Alapítványnak.

Mivel fordulhatnak az emberek az Allergiamentes Életért Alapítványhoz?

Az Allergiamentes Életért Alapítvány 2010-ben azzal a céllal alakult meg, hogy segítséget nyújtson az egyre nagyobb számban előforduló légúti és táplálékallergiás megbetegedések kialakulásának megelőzéséhez; a kialakult betegség gyógyításához, a tünetek csökkentéséhez; az allergia rizikótényezőinek felismeréséhez, valamint az allergiában szenvedő betegek mindennapjainak megkönnyítéséhez.

A jövőben még nagyobb hangsúlyt szeretnénk fektetni a rászoruló táplálékallergiások megsegítésére.

Az Alapítvány 8 éves fennállása óta számos allergiaszűrést és allergénszint-csökkentési programot szervezett, anyagi támogatást nyújtott oktatási intézményeknek. 2011 és 2014 között közel 50 allergiás felnőtt és gyermek részére biztosított immunterápiás kezelést Budapesten és vidéken egyaránt. 2016-ban az Alapítvány támogatásával a parlagfűallergiás gyermekek, felnőttek kedvezményesen vehettek igénybe immunterápiás kezelést.

Az Alapítvány 2011 és 2014 között közel 50 allergiás felnőtt és gyermek részére biztosított immunterápiás kezelést Forrás: Shutterstock

2015-ben az Alapítvány szervezésében jött létre a Mentes és Finom védjegyprogram, melynek célja a táplálékallergiás, táplálékintoleranciás, autoimmun gluténérzékeny emberek biztonságos választásának megkönnyítése.

A védjegy szakmaiságát az érintett szakmák képviselőiből felállt Szakmai Bizottság garantálja, ahol többek között a Magyar Allergológiai és Klinikai Immunológiai Társaság, a Magyar Allergia Szövetség is képviselteti magát.

Szakmai hátterét az Allergiamentes Életért Alapítvány Kuratóriuma biztosítja. A Kuratórium elnöke Straub Dezső Jászai Mari-díjas színművész, tagjai között tudható Cseh László olimpiai ezüst- és bronzérmes, világ- és Európa-bajnok, százszoros magyar bajnok úszó és Simon Erzsébet.

Dinoszauruszjelmezben fotózta autista fiát fényképész édesanyjahttp://www.life.hu/csalad/20181002-dinoszaurusz-jelmezben-fotozta-autista-fiat-fotos-edesanyja.htmlA szülők imádják fotózni gyermekeiket, ez a vágy pedig még erősebb egy olyan anyukában, aki fotográfus. Samantha Bishopnak azonban hiába van egy tündéri csemetéje, róla az évek alatt készült képek inkább csak egy zavarban lévő, feszengő gyermeket tükröztek vissza - fia ugyanis autista. A mostani fotósorozathoz azonban egy különleges taktikát választott. A következő megható és egyben vidám történet egyaránt szól egy fotós kreativitásáról és egy anya szeretetéről, figyelmességéről. CsaládOrigoIsmerd meg a világ 8 legbefolyásosabb családjáthttp://www.life.hu/csalad/20181203-ismerd-meg-a-vilag-8-legbefolyasosabb-csaladjat-rothschild-rockefeller.htmlNem lehet tagadni, hogy vannak olyanok, akiknek a világ politikai, gazdasági és pénzügyi szektoraiban meghatározó szerepük van. A legtöbb ilyen ember pedig egy-egy meghatározó család, dinasztia tagja. Most őket mutatjuk be. Velük kapcsolatban rengeteg összeesküvés-elmélet kering, de mi az aktuális helyzetükkel és a befolyásuk megalapozásával fogunk foglalkozni. CsaládOrigoCsaládi alkoholizmus: a kollektív önámítás és önbecsapás betegségehttp://www.life.hu/csalad/20181112-csaladi-alkoholizmus-es-fuggoseg-a-kollektiv-onamitas-es-onbecsapas-betegsege.htmlElőfordul, hogy valamelyik szülőd iszik, ivott? Úgy érzed, gyerekkorod kitörölhetetlen hatással van mai életedre? Konfliktus esetén valami megfájdul belül, és gyerekként reagálsz? Félsz, hogy te is hajlamos vagy az alkoholizmusra? Fogadjátok szeretettel Bea, egy alkoholista családban felnőtt fiatal nő történetét, Csernák Krisztina egészségszakpszichológus-jelölt szakmai megjegyzéseivel kiegészítve. CsaládOrigoApára is szüksége van a családnak! - Interjú az Apa Akadémia alapítójávalhttp://www.life.hu/csalad/20180920-apara-is-szuksege-van-a-csaladnak-interju-leder-laszloval-az-apa-akademia-alapitojaval.htmlGyakran még manapság is az a nézet uralja a családok mindennapjait, amely szerint az apa pénzt keres, az anya meg szervezi a családi életet és viszi a hátán a háztartást. Ez a tradicionális felfogás viszont mind a férfiakat, mind a nőket kényelmetlen, strapás szerepekbe kényszeríti. Mindkét nem, sőt az egész család élete kiegyensúlyozottabb lenne, ha az apák több időt tölthetnének gyermekeikkel. Ez azonban nem is olyan egyszerű, mint gondolnánk. Léder László pszichológus, tréner, tanácsadó, az Apa Akadémia alapítója a modern kor apáinak nehézségeiről és lehetséges megoldásokról mesélt nekem. CsaládOrigoNézd meg, hogy élnek a világ legszegényebb családjai: fotókhttp://www.life.hu/csalad/20180619-igy-elnek-a-vilag-legszegenyebb-csaladjai-fotok.htmlSokan felháborodnak, ha időnként túlórázniuk kell, ha netán pár órára elzárják a vizet, vagy az áramszünet miatt nem tudják este nézni a tévét. A világon azonban rengeteg nagyon szegény család él, akik heti több órán át hordják a vizet, hogy legyen mit inniuk, vagy épp a családfő közel 90 (!) órát dolgozik hetente, hogy legyen mit enniük. CsaládOrigoTragédiák és krízispontok megjelenítése a családban, filmeken keresztülhttp://www.life.hu/csalad/20171103-csaladi-tragediak-es-krizispontok-feloldasa-megjelenese-remek-filmek.htmlA családokban jelentkező gyakori, vagy épp ritka - ám annál súlyosabb - krízispontokat hivatottak ezek a filmek bemutatni. Elsősorban a szimbolikát, szatírát, humort használják eszközként, de van egy, ami a meghökkentés erejével él. Lehet rajtuk mulatni, de kicsit mögéjük nézve akár még tanulhatunk is belőlük. CsaládAFP

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.