Apára is szüksége van a családnak! - Interjú az Apa Akadémia alapítójával

Mi hívta életre az Apa Akadémiát?

Úgy szoktam fogalmazni, hogy az Apa Akadémiát hirtelen ötlettől vezérelve hoztam létre 2017-ben. Az első előadás 2017. február 20-án egybeesett a kislányom hatodik születésnapjával, így ezen a napon már két születésnapot ünnepelünk. Igazából az 1990-es évek óta foglalkozom az apaság lélektanával. Gyakran tapasztaltam, hogy a férfiak valamiért kiestek a családokból, kevesebbet vannak jelen, mint az pszichológiailag szükséges lenne.

Milyen módszerekkel dolgoznak?

A képzésünk teljesen ingyenes, úgynevezett beszélgetős előadásaink vannak, ahol egy-egy fontos témáról rövid előadást hallhatnak a résztvevők, utána pedig megnyitjuk a diskurzust, ez minden alkalom legizgalmasabb része. Vannak workshopjaink is, ahol 12-15 fős kiscsoportokban beszélünk át olyan témákat, mint például az apává válás művészete vagy apalibikóka címmel a munka-magánélet összeegyeztetésének jó technikája.

Megvan az apákban az igény, hogy felkeressék önöket, vagy inkább az anyák küldik őket az előadásokra?

Aki eljön az Apa Akadémia beszélgetős előadásaira, meglepődhet azon, hogy a férfiakat mennyire izgatja a kérdés, hogy hogyan legyenek jó apák a mindennapokban. A legtöbben párban érkeznek, és általában a férfiak nagyon aktívak, nem igazán kell őket noszogatni. Biztos, hogy vannak olyanok is, akiket a párjuk hoz el, ez is teljesen rendben van.

Csak az apákat szeretnék megszólítani a kezdeményezésükkel?

Az Apa Akadémia nem csak apáknak szól, sőt én abban hiszek, hogy apaságról és anyaságról a két fél jelenlétében érdemes beszélgetnünk. Az anyák nagyon jó szempontokat fogalmaznak meg, sok visszajelzést és sok kedves dicséretet is adnak az apáknak. Ezzel egy időben ők is meghallgatják, hogy az apák milyen kérdésekkel és nehézségekkel küzdenek. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy könnyű jó apának lenni. De a valóságban a legtöbb apának nagyon sok akadállyal kell megküzdenie azért, hogy jelen lehessen a gyerekei és a családja életében.

Mennyire nyitottak az apák arra, hogy kívülállók felé kommunikálják a gondjaikat?

Az előadások és beszélgetések legnagyobb tapasztalata, hogy a férfiakat is meg lehet szólítani az apaság és a család témájával, és nem kell sörözéssel, autóbemutatóval vagy sporteseménnyel becsábítani őket.

Az apákkal szinte mindenről lehet beszélgetni, nagyon kevés a tabutéma. A szexuális gondoktól a stresszes családi veszekedésektől az apai gyöngédségig, az elvált apák krónikus gyermekhiányáig minden előkerül ezeken az estéken.

Mi okozza a legtöbb nehézséget az apáknak?

Úgy fogalmaznék, hogy az „apakultúra” általános hiánya. A média, a nevelési rendszereink, de még sokszor maga a pszichológia is azt sugallja, hogy a családi élet és a gyereknevelés elsősorban az anya feladata. Ezzel egyszerre bizonytalanítják el a férfiakat és terhelik halálra az anyákat. A másik legnagyobb probléma a munka-magánélet egyensúly megteremtése. Kevés vállalat veszi figyelembe, hogy az apára otthon is szükség van, és nem lehet senki jó apa este hét és kilenc között. Nagyon gyakori és szomorú téma a különélés és a válás kérdése is.

Pszichológusként is azt gondolom, hogy a mai válási rendszeren radikálisan változtatnunk kell, hogy a jövő generációja, lányok és fiúk ne váljanak teljesen apátlanná.

Mi jelenthet megoldást?

Nagyon fontos, hogy minél többen beszéljünk arról, hogy egy apára ugyanakkora szükség van, mint egy anyára. Ez mindenki életét megkönnyítené, sok válást is megelőzhetne. A cél az lenne, hogy a most felnövő nemzedék erről már másképp gondolkodjon. Az apa feladata nem az, hogy pénzt keressen, az anya feladata pedig nem az, hogy a hátán vigye a családot és a háztartást. De azért kell egy kis „csendes apaforradalom”, is ahhoz, hogy a mostani rossz rendszereink megváltozzanak, például a munkakultúra vagy a válási gyakorlat.

Milyen eredményre a legbüszkébb?

2017 decemberében közönségszavazat alapján Média a Családokért díjat kapott egy, az Akadémiáról készített rádiós riportunk. Sok ezren szavaztak ránk, olyanok is, akiket nem is ismerünk. Nagyon megható volt ezt látni. Az idén pedig teljesen váratlanul egy nívós kitüntetést, a Pro Familis díjat vehettem át az apákért végzett munkásságunkért. Nagyon-nagyon megtisztelő és motiváló, hogy ezeket nekünk szánták. Az igazi nagy elismerés azonban mindig az, amikor az előadások végén senki sem akar hazamenni. Ha elmesélhetek egy epizódot: az egyik elhúzódó estén beült a nézőtérre egy gyermekeit egyedül nevelő hölgy, akinek az ajtót kellett volna utánunk becsuknia. Mikor végeztünk, odajött és megkérdezte, hogy mikor lesz a következő alkalom, mert mindenképpen eljönne. Azt gondolom, ez az igazi elismerés.