Nyári Edit első gyermekét várja, a baba neméről is beszélt

anyaság Nyári Edit Születés szülés gyermek énekesnő Dráfi Kálmán
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Májusra várja első gyermekét Nyári Károly lánya, Nyári Edit énekesnő. Ő és férje, Dráfi Kálmán hegedűművész úgy döntöttek, nem szeretnék tudni, hogy kisfiút vagy kislányt várnak. 

Élő adásban, boldog kismamaként beszélt várandósságáról Nyári Károly lánya, Nyári Edit énekesnő. Ő és férje, Dráfi Kálmán hegedűművész májusra várják első gyermeküket. Az énekesnő még nem tudja, hogy meddig szeretne dolgozni, egyelőre jól bírja a koncertekkel járó izgalmakat.

A Fem3 Café műsorában a baba neméről is beszélt, melyről az utolsó pillanatig semmit sem fognak tudni. „Főképp a férjem ötlete volt, hogy maradjon meglepetés, mert ez a baba meglepetése. És a karácsonyi ajándékot sem nézzük meg előre. Valóban ebben a várakozásban ez ad még egy pluszt, így még izgalmasabb” – mesélte a boldog kismama.

Azt is elárulta, majd a várandósság végének közeledtével rendezik be a szobát semleges színekkel, hogy mindkét nemhez passzoljon.

Katalin hercegné őszinte mosolya: egy kislány megsimogatta a hajáthttp://www.life.hu/sztarok/20190130-katalin-hercegne-oszinte-mosolya-egy-kislany-megsimogatta-a-hajat.htmlSzámos nyilvános megjelenésnek kell eleget tennie a királyi család tagjainak. Rengetegen üdvözlik őket minden alkalommal. Katalin hercegnét most egy csapat kislány köszöntötte, egyikük pedig a haját is megsimogatta. A hercegné reakciójától pedig elolvadtunk. TV + Sztárok--Szandi és férje, Bogdán Csaba 24 év után is imádják egymásthttp://www.life.hu/sztarok/20190130-szandi-es-ferje-csaba-24-ev-utan-is-imadjak-egymast.htmlNem titok, hogy imádja egymást Szandi és férje, Bogdán Csaba. Már 24 éve alkotnak egy párt, és még mindig hatalmas a szerelem közöttük. TV + SztárokOrigoTöbb millió dollárra perli Gwyneth Paltrow-t egy orvos, Terry Sanderson http://www.life.hu/sztarok/20190130-tobb-millio-dollarra-perli-gwyneth-paltrowt-egy-orvos-terry-sanderson.htmlGwyneth Paltrow állítólag súlyos sérülést okozott egy Terry Sanderson nevű orvosnak síelés közben, aki ezért beperelte a színésznőt: komoly kártérítést követel. TV + Sztárok--Tatár Csilla gyerekkori fotót posztolthttp://www.life.hu/sztarok/20190130-tatar-csilla-gyermekkori-fotot-posztolt.htmlTatár Csilla egy gyerekkori fotót osztott meg a közösségi oldalán. TV + SztárokOrigoOrvosok vigyáznak a Michael Jacksonról szóló dokumentumfilm közönségérehttp://www.life.hu/sztarok/20190130-orvosok-vigyaznak-a-michael-jacksonrol-szolo-dokumentumfilm-kozonsegere.htmlLeaving Neverland címmel jelent meg egy dokumentumfilm Michael Jacksonról, amelyben két férfi is elmondja a történetét. Mindketten azt állítják, hogy a pop királya gyermekként zaklatta őket. A film állítólag annyira sokkoló lett, hogy a közönséget orvosok felügyelték. TV + SztárokOrigoValóVilág 9: Hunor pornózásra próbálta rávenni Zsuzsut (18+)http://www.life.hu/sztarok/20190130-valovilag-9-hunor-pornozasra-probalta-ravenni-zsuzsut.htmlPornózásra akarta rávenni Hunor Zsuzsut a ValóVilág 9 villájában. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.