műsorvezető fogyás Peller Anna munka
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Peller Anna elárulta, rengeteg munkája és pörgős életvitele miatt gyakorlatilag koplalás nélkül olvadnak le róla a plusz kilók.

Peller Anna igazán pörgős életet él, hiszen a gyereknevelés mellett is rengeteg munkája akad: műsort vezet és színházban dolgozik. Az utóbbi időben hozzászokott ahhoz, hogy keveset alszik, de így is energikus marad. Ráadásul elkezdett fogyni is, aminek kifejezetten örül.

Általában hajnali 3.50-kor csörög az óra, megyek vagy megyünk Mikivel a Reggelibe, onnan próba vagy szinkron, este meg előadás. Sokszor késő éjszaka érek haza, viszont utána még nem tudok lefeküdni és akár hajnali egyig is ébren vagyok. Ez fizikailag nagyon kemény igénybevétel, ezért január óta újra visszatértem a vegán életmódra. Amióta ezt követem, sokkal energikusabb vagyok, három-négy óra alvás is elég, továbbá egy hónap alatt legalább öt kilót adtam le mindenfajta koplalás vagy önsanyargatás nélkül. Hamarosan lesz egy új premierem az Operettszínházban, remélem, addigra elérem a vágyott 65 kilót” – nyilatkozta a Borsnak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.