2011-ben adott életet kislányának Judy. Az énekesnő szeretne még egy gyermeket, férjével már két éve próbálkoznak, eddig sikertelenül. Most azt mondja, még 7 hónapot szán erre, aztán elengedik a dolgot.

„Egyáltalán nem zárkózunk el a férjemmel a családbővítéstől, sőt kifejezetten örülnénk, ha lenne Majának egy kis barátja. Én mindig három gyermeket szerettem volna, de úgy fest, ez közel a 45-höz már nem fog megvalósulni” – mesélte a Borsnak Judy, aki 2011-ben hozta világra kislányát, pedig az orvosok kijelentették: nem lehet gyermeke. 

A lapnak most elmondta: két éve próbálkoznak férjével, Balázzsal, hogy legyen még egy gyermekük, de egyikük sem feszül rá túlságosan a dologra. 

Judyék szeretnének még egy gyermeketForrás: Instagram/Kis Judy

„Boldogok lennénk, ha születne még egy kislányunk – mert mind a ketten inkább azt szeretnénk –, de ha nem jön össze, akkor azt is elfogadjuk. Ez sokaknak furcsa, és kérdezgetik is, hogy miért nem lombikprogramozunk, de nekünk eszünkbe sem jut ilyesmi. Ha természetes úton nem fogan meg, akkor annak oka van” – fogalmazott az énekesnő, aki még 7 hónapot adott maguknak. 

Ezt az évet még szeretné rászánni, de túl a 45. születésnapján már nem szeretne még egy gyermeket vállalni.