Új klipjében mutatja meg héthónapos kislányát Kis Grófo

Forrás: Tv2 -
Kis Grófo baba kislány klip
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Karácsonykor, új klipjében mutatja meg a nagyvilágnak újszülött kislányát Kis Grófo.

Hét hónappal ezelőtt született meg Kis Grófo harmadik gyermeke, Tünde. A rajongóknak pedig immár nem kell sokig várniuk arra, hogy a büszke édesapa megmutassa a nagyvilágnak is a kislányát: karácsonykor megjelenő új klipjében a csöppség is látható lesz.

Nemcsak az első karácsonya, de az első szereplése is ekkor lesz. Írtam neki egy dalt, a klip 24-én jelenik meg, amiben ő is szerepel. Idáig még senki nem láthatta a kis hercegnőmet, itt az ideje! Ő a szemünk fénye. Sokkal engedékenyebb vagyok vele, mint a fiúkkal, Lacikával és Armandóval. Mindhármat egyformán imádom, de két fiú után egy kislány, az egy apának fantasztikus. Vele sokkal többet tudok foglalkozni, és erre figyelek is. Amikor a fiúk kicsik voltak, mindennap volt fellépésem. Egy-két éve a hétköznapokból visszább vettem, és hétvégén zenélek inkább, így jobban részt tudok venni a hétköznapjaikban is" – nyilatkozta Kis Grófo a Borsnak.

Kis Grófo Forrás: Tv2

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.