Mészáros Árpád Zsolt Operettszínház szerelem
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Néhány hónapja ismerte meg szerelmét Mészáros Árpád Zsolt, akivel annyira jól megértik egymást, hogy már össze is költöztek. Az Operettszínház színésze boldogabbnak érzi magát, mint valaha.

„A zenének köszönhetem azt is, hogy egyáltalán megismertem Krisztát. Egy fellépésre hívtak vendégként, ő pedig a zenekar tagja volt. Elkezdtünk a szakmáról beszélgetni, nem tagadom, először csak barátok voltunk, később mélyültek el az érzéseink" – mondta el a Ripostnak MÁZS, és hozzátette, Krisztával a zene hozta össze őket.

Forrás: TV2

„Csodálatos érzés, hogy Krisztával együtt is tudunk dolgozni, nekem ebben még nem volt részem. Úgy érzem, végre megtaláltam a múzsámat, azt a nőt, aki maximálisan inspirál. Egy színésznek ez nagyon fontos. Otthon előfordul, hogy két csók között dudorászunk egy dallamot, együtt zenélünk" – árulta el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.