tiltott élelmiszerek terhesség egészséges táplálkozás étkezés várandósság kismama
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A várandósság 9 hónapja alatt számos javaslatot érdemes betartania a kismamának, annak érdekében, hogy a magzat optimálisan tudjon fejlődni. Új szokásokat kell kialakítania vagy régi berögződésekről lemondania. Nincs ez másképp az étkezések terén sem.

A terhesség idején rengeteg változáson megy keresztül az édesanya, ezek mellett pedig még arra is érdemes odafigyelnie, hogy mi kerül a tányérjára. Bár sokszor hallani még manapság is, hogy kettő helyett kell enni, ez nem egészen igaz, hiszen a mennyiség helyett sokkal inkább a minőségi változásokra kell hangsúlyt fektetni, s bizonyos tápanyagok bevitelét előtérbe helyezni. Ugyanakkor

egyes élelmiszerek olyan anyagokat tartalmazhatnak, amelyek árthatnak a magzatnak,

így ezek fogyasztását érdemes mérsékelni, másokat pedig teljesen száműzni arra a bizonyos 9 hónapra.

Nyers hús

A nyers hús alatt nem csupán a tatárt kell érteni vagy egy rare (véresen hagyott) steaket, amelyek valóban nyersek, de ide tartozik minden olyan hús, amelynél gyanús, hogy nem sült át teljesen. Például egy csirkecomb, amely a csontnál véres maradt. Ezek az ételek ugyanis olyan élősködőket tartalmazhatnak, amelyek toxoplazmózist okozhatnak. A fertőzés azért is veszélyes, mert míg az anyánál rendszerint nincs tünete a betegségnek, addig a magzatnál súlyos szem- és agykárosodást okozhat. Fokozottan ügyelni kell tehát arra, hogy csak alaposan átsütött vagy megfőzött húst egyen a kismama, sőt a nyers hús feldolgozása után mosson alaposan kezet és tisztítsa meg a munkafelületet is.

Minden olyan hús, amely nem sült át teljesen veszélyes lehet a baba számára Forrás: Shutterstock



Mosatlan zöldségek és gyümölcsök

Szintén a toxoplazmózis elkerülése érdekében a gyümölcsöket és zöldségeket alaposan meg kell mosni, főleg azokat, amelyeken földszennyeződés lehet (saláták, karalábé, földre hulló gyümölcsök stb.), mert ezek is forrásai lehetnek a megbetegedéseknek.

Lágy és rokfort típusú sajtok

A camambert, brie, márványsajt és egyéb hasonló jellegű, penészes sajtok fogyasztása is kerülendő, mivel ezekben Listeria baktérium lehet, ami vetélést vagy halva születést is okozhat.

Az összes lágy és penészes sajtot kerülni kell Forrás: Shutterstock



Nyers tojás

A tojást nem kell száműzni a terhesség ideje alatt a kismama étrendjéből, mert sok értékes tápanyagot tartalmaz (D-vitamint, fehérjét, folátot), ám ügyelni kell itt is a megfelelő hőkezelésre, mivel a nyers tojás kedvez a szalmonella baktériumok szaporodásának. Kerülendő tehát minden nyers tojást tartalmazó étel, illetve a lágy tojás és a félig átsütött rántotta is. Bár a szalmonella nem okoz fejlődési rendellenességet, ám növeli a vetélés kockázatát, így érdemes odafigyelni rá.

Földimogyoró

A földimogyoró sem teljesen tiltólistás élelmiszer, viszont, ha a szülők bármelyike ételallergiában szenved, szénanáthája vagy ekcémája van, érdemes a földimogyoró fogyasztását is mellőzni erre a pár hónapra.

Ha a szülők bármelyike ételallergiában szenved, szénanáthája vagy ekcémája van, kerülni kell a földimogyorót Forrás: Shutterstock



Bizonyos halak és tengeri herkentyűk

A halak szintén nagyon fontos tápanyagokat tartalmaznak (esszenciális zsírsavakat, fehérjét, D-vitamint), ám a nagyobb testű uszonyosok húsa higanyt tartalmazhat, amely ugyan a felnőtt szervezetre nem veszélyes, a magzatra viszont káros lehet. Heti 1-2x (összesen 200-300g) azonban bátran ehet a kismama tonhalat, lazacot, szardíniát, vajhalat, harcsát, tőkehalat, heringet, sügért, de a főtt rákok sem tilosak. Kerülje viszont a cápát, kardhalat, királymakrélát, ahogyan a nyers tengeri herkentyűket is, mint az osztriga, illetve az ilyen típusú sushit is érdemesebb a várandósság alatt kihagyni az étrendből.


Máj

A májfogyasztásának számos pozitív hatása ismert, ám a terhesség alatt jobb, ha heti 1 alkalomnál többször nem eszik a kismama májat tartalmazó ételeket (májkrém, kenőmájas, töltelékek). A májban található méreganyagok valamint a magas A-vitamin tartalom ugyanis, nagy mennyiségben, nem tesz jót a születendő gyermeknek.

Érdemes tehát átgondolni a korábbi étkezési szokásait minden kismamának és a magzat egészséges fejlődése érdekében akár áldozatokat is hozni az evés oltárán.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.