fashion week rúzs smink történelem make-up
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A rúzs az egyik legnépszerűbb dekorkozmetikum a mai napig, s bár története a régmúltra nyúlik vissza, karrierje korántsem töretlen. Akadtak időszakok, amikor a gazdagok státuszszimbólumaként funkcionált, később azonban akár halállal is büntethették a viselését.

A rúzs életet lehel az arcba, vonzza a tekintetet, babarózsaszín árnyalatban naivának tűnhetsz, míg egy vad vöröset felkenve te lehetsz a végzet asszonya. De tudtad, hogy ezt a szépítőszert már évezredekkel korábban is előszeretettel használták?

Több ezer éves múlt

Az első ajakszínezők az ősi Mezopotámiából származtak - több mint 5000 évvel korábbról - és elég drága mulattságnak számítottak, ugyanis akkoriban porrá őrölt féldrágaköveket használtak az ajkak és a szemhéj megfestéséhez.

Egyiptomban Nefertiti és Kleopátra vezetésével, a nők előszeretettel alkalmaztak hennából, okkerből, növényi nedvekből és méhviaszból kevert kozmetikumot, ám volt, hogy egy kis bíbortetű vagy összezúzott vöröshangya is a receptúra részét képezte, a különféle mérgező vegyületekről nem is beszélve. A szépségért így néha nagy árat kellett fizetni... A nők mégis annyira ragaszkodtak ehhez a szépítőszerhez, hogy még a túlvilágra is magukkal vitték kedvenc, ajakszínező tégelyeiket.

Vivien Leigh, mint Kleopátra Forrás: Gabriel Pascal Productions

Az iszlám reneszánsz idején, nagyjából 1000 körül öltött testet a rúzs ma is ismert formája, tömör, illatosított rúd alakjában, egy arab tudósnak köszönhetően, bár a kicsavarós típus még sokáig váratott magára. Előtte nedves fapálcával, nádszállal vagy egyéb alkalmatossággal vitték fel az ajkakra a tégelyekbe zárt színezőt.

Egyszer fenn, egyszer lenn

A középkor sötét időszakában a rúzs - és minden hiúságot legyezgető szépítőszer - viselését betiltottaaz egyház,

aki mégis ilyesmire adta a fejét, azt hamar hírbe hozhatták az ördöggel.

A XVI. században, I. Erzsébetnek köszönhetően megint divatba jött a használata, hiszen az angol

királynő előszeretettel festette az arcát fehérre, ajkait pedig élénkvörösre.

A barokk időszakban végig virágkorát élte a rúzs - és minden sminktermék - a felsőbb osztálybeli nők, sőt a férfiak körében is, majd ismét hanyatlásnak indult, hogy hosszú időre megint eltűnjön a tisztes asszonyok arcáról és a színészek, utcalányok viseletévé váljon.

I. Erzsébetnek köszönhetően megint divatba jött a rúzs használata Forrás: Photo12 via AFP/Photo12/Ann Ronan Picture Library/Ann Ronan Picture Library


A felszabadító XX. század

A XX. században sikerült a rúzst újra felébreszteni Csipkerózsika-álmából, amelyben nagy szerepet játszottak a női egyenjogúságért küzdő szüfrazsettek.

A vörös rúzs a női erő egyik meghatározó szimbólumává vált,

s ezt csak erősítette, hogy Maurice Levy 1915-ben megalkotta a töltényhüvely alakú kompakt változatot, amely már a tömegek számára készült, ráadásul sokkal kényelmesebben lehetett használni, mint rúd formájú, de papírba csomagolt elődeit.

A fellendülő filmipar is kedvezett a rúzsnak, hiszen a vásznon minden színésznő jellegzetes, kontrasztos ajkakkal jelent meg, igaz a filmes makeup-ok nagyon sűrűek és emiatt kényelmetlenek voltak, arról nem is beszélve, hogy a mozivászon szereplői fekete rúzst viseltek a sötét-világos kontraszt erősítése érdekében.

Az 1920-es években a rúzs megkapta mai küllemét, azaz egy forgatható tokba került, így igazán kényelmes és praktikus tartozéka lehetett minden női táskának.

A 2. világháború idején ismét szimbólummá vált:

az otthon maradt, minden téren helytálló nők jelképévé, majd a háború után kis időre újra mellőzött szerepbe került és a könnyűvérűséggel azonosították. Ez azonban nem tartott sokáig, hiszen az '50-es évektől olyan sztárok álltak ki mellette, mint Marilyn Monroe, Elizabeth Taylor, Audrey Hepburn vagy Grace Kelly.

Marilyn Monroe Forrás: AFP

A rúzs népszerűsége azóta is töretlen, bár a vörös szín nem minden évtizedben számított divatosnak. Akadt helyette ezer másféle árnyalat: a '60-as években a halvány, rózsás, csillogó árnyalatok hódítottak, míg a '70-es években visszatértek az erősebb színek, sőt az egészen vad lila és a punkkorszakra jellemző fekete is megmutatkozott az ajkakon. A '80-as években megjelentek a narancs, fukszia árnyalatok, sőt az ún. színváltós rúzsok is. A '90-es éveket a barna uralta, sőt nagyon divatosnak számított, ha valaki sötéttel kontúrozta az ajkait, majd egy egészen világos színnel festette meg a száj belsejét. 2000-től a csillámos rózsaszín számított divatosnak, 2010-től pedig szinte pár évente váltják egymást a trendek: színtelen és színezett ajakfények, matt, szaténos és csillogó finisek, folyékony, tubusos és palettás kiszerelések, textúrák kavalkádja és árnyalatok sokasága jellemzi a rúzsdivatot.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.