Így sminkelj a szemszínedet figyelembe véve

Forrás: Shutterstock -
fashion week szemfestés tippek-tanácsok színelmélet smink évszakelmélet make-up
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egyes színek különösen jól állnak bizonyos embereknek, míg ugyanaz az árnyalat a másikat inkább elszürkíti, lenyomja és fakóvá teszi. Ez azonban nem csupán a ruháink tekintetében igaz, de a nőknél az olyan alapvető sminktermékeknél is, mint a szemhéjpúder, rúzs, pirosító.

Az évszakelméletről vagy színelméletről már sokat hallhattunk, ám ez nem csak az öltözködésünket tudja alapjaiban meghatározni, hanem a gyengébbik nem képviselőinél azt is, hogy melyik sminkben lesznek ragyogóak és melyikben szürke egérkék. Különösen fontos ez a szemfesték megválasztásakor, hiszen a szem a lélek tükre, általában ezt nézik meg az emberek először a másik arcán, ráadásul a hangsúlyozásával különféle hatásokat érhetünk el.

Ám nem mindegy, hogy az egyes szemszínekhez milyen szemfestékeket párosítunk.


Barna szem

A barna szem általában meleg, bizalomgerjesztő és ez a leggyakoribb szemszín is. A kiemeléséhez használjunk világos- és sötétbarna tónusokat, bézst, aranyat, bronzot vagy a most nagyon divatos téglaszínt, ezek tökéletesek lehetnek a hétköznapokra. Estére és alkalmakra pedig jöhet egy kis extravagánsabb sötétkék vagy kékbe hajló lila, de a klasszikus fekete illetve a sötétszürke sem tiltólistás.

A barna szem kiemeléséhez használjunk világos- és sötétbarna tónusokat, bézst, aranyat, bronzot Forrás: Shutterstock

Kék szem

A kék szem átható, tiszta, szinte el lehet veszni benne. Az ilyen szemhez jól illik nappalra a rózsaszín, a barack, a kakaó- vagy karamellbarna. Merészebbek használjanak málnarózsaszínt, pinket, almazöldet, aranyat, halványlilát. Estére pedig jöhet a kávébarna, a tengerkék és a gyöngyszürke.

A kék szemhez jól illik nappalra a rózsaszín, a barack, a kakaó- vagy karamellbarna Forrás: Shutterstock

Zöld szem

A zöld szem különleges és rejtélyes, ez a legritkább a Földön, így akit ilyennel áldott meg a természet, az hangsúlyozza is nyugodtan. Ők azok, akik bátran használhatják a lila különféle árnyalatait az orgonától kezdve egészen a mély levenduláig, de szintén az ő színük minden, ami egy kicsit szürke: szürkészöld, szürkésbarna, kékesszürke. Aki pedig szeret merészen sminkelni, az viseljen málnarózsaszínt, fémes zöldet, sárgás tónusokat vagy limezöldet.

A zöld szeműek használhatják a lila különféle árnyalatait az orgonától kezdve egészen a mély levenduláig Forrás: Shutterstock

Fekete szem voltaképpen nem létezik, ugyanis amit feketének gondolunk, az valójában barna, csupán a nagyon sötét melanintól tűnik feketének, így számukra is előnyös, ha a barna szeműeknek ajánlott színekből választanak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.