A három legjobb pozíció a kisbabád szoptatásához

Forrás: Shutterstock -
baba szoptatás kisbaba etetés baba-mama család magazin
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az anyatejes táplálásról a legtöbben úgy tartják, hogy a világ legegyszerűbb dolga, hiszen ez a természet rendje. Azok azonban, akiknek kisbabájuk született, jól tudják, hogy a szoptatás sok esetben nem is annyira egyszerű dolog.

A baba anyatejes, mellből történő táplálása bár valóban teljesen természetes, mégsem jelenti azt, hogy egyben mindenkinek könnyű is. Akadnak anyukák, akinek fájdalmas a szoptatás és akadnak babák, akik nem annyira ügyesek az első időben. Ahhoz, hogy a szoptatás valóban meghitt és kellemes legyen mindkét fél számára, össze kell csiszolódniuk, és ahogy ez már lenni szokott, végig kell menniük egy bizonyos tanulási fázison. Ennek az egyik fontos kérdése és állomása is, amikor a baba és a mama megtalálják, hogy melyik testhelyzetben a legkényelmesebb számukra a szoptatás.

Bölcsőtartás

A leginkább klasszikusnak mondható pozíció, amikor a baba keresztben fekszik az anyuka ölében, a két has összeér, a baba nyakát pedig a mama az egyik kezével stabilan tartja, miközben öleli. Előnye, hogy a mama és a baba látják egymás arcát, így erősödik a kötődés, ráadásul jól kontrollálható a gyermek technikája is. Ha szoptatós párnát helyez az anya az ölébe és arra helyezi a kicsit, akkor idősebb, nehezebb csemetéknél is kényelmes marad a pozitúra.

A bölcsőtartás előnye, hogy a mama és a baba látják egymás arcát, így erősödik a kötődés Forrás: Shutterstock

Hónaljtartás

Ebben a pózban a baba teste az édesanya hóna alatt pihen, a feje pedig, ha a jobb karjában tartja a mama, akkor a jobb mellnél, ha bal karjába tartja, akkor a ball mellnél helyezkedik el. Ez a testhelyzet akkor praktikus, ha ikreket kell szoptatni, hiszen így mindkét kicsi egyszerre ehet, de császármetszés után is kényelmes, hiszen a gyermek így nem nyomja az érzékeny területet.

Ez a testhelyzet császármetszés után is kényelmes, hiszen a gyermek így nem nyomja az érzékeny területet Forrás: Shutterstock

Fekvő pozíció

A fekve szoptatás sok édesanya kedvence, hiszen ez a legpihentetőbb póz az összes közül. Ilyenkor egyszerűen az édesanya csak lefekszik az oldalára, maga elé helyezi a babát és megkínálja a mellével. Ha a kicsi hátát még egy párnával is kitámasztja az anyuka, akkor még tartania sem kell a gyermeket, így valóban pihentető lehet a szoptatás – például az éjjeli etetésekkor.

A fekve szoptatás sok édesanya kedvence, hiszen ez a legpihentetőbb póz az összes közül Forrás: Shutterstock

Érdemes próbálkozni és kísérletezni, mert mindenkinek más az ideális, sőt az is meglehet, hogy kisebb korban még az egyik pozitúra válik be, míg kicsit később már egy másik lesz a legkedveltebb.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.