A kötődés elősegítése a baba és a szülők között

Forrás: Shutterstock -
baba baba-mama család szülő-gyerek kapcsolat anya szülők magazin apa kötődés újszülött
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A szülők és a kisbaba között kialakuló erős érzelmi kötelék, azaz a kötődés egy csodálatos folyamat, amelynek alapja a feltétel nélküli szeretet. Ennek köszönhető, hogy az anyuka vagy az apuka az éjszaka kellős közepén, akár többször is felkel, hogy megetesse vagy tisztába tegye a babát.

Annak érekében, hogy ne csak testileg, de lelkileg és érzelmileg is egészségesen fejlődjön egy gyermek, szüksége van a folyamatos és meleg kapcsolatra a szülőkkel – és/vagy az őt gondozókkal.
A kötődés természetesen akkor is kialakul, ha a tapasztalatok negatívak, ám a minősége egészen más lesz, mintha a pozitív megerősítések dominálnának.

Nem csak a babáknál kell, hogy kialakuljon a kötődés, hanem a szülőknél is,

s ez bizony nem megy mindig azonnal, varázsütésre. Akadnak, akik az első pillanatban beleszeretnek a kicsibe, másoknak azonban időre lehet szükségük.

Akadnak, akik az első pillanatban beleszeretnek a kicsibe, másoknak azonban időre lehet szükségük Forrás: Shutterstock

Nincs szabály arra, hogy mikor vagy meddig KELL kialakulnia,

sőt bizonyos tényezők nehezíthetik is a kapcsolat létrejöttét. Ilyen lehet a császármetszés, ha a baba koraszülött és speciális osztályra kerül emiatt, vagy ha az édesanyánál gyermekágyi depresszió lép fel. Ezekben az esetekben is fontos tudni, hogy attól, mert nem azonnal érzi valaki a köteléket a gyermekével, még nem rossz szülő, csak időre, esetleg szakember segítségére van szüksége ahhoz, hogy először a saját érzéseit rendbe tegye és utána szorongásoktól mentesen, szeretettel tudjon fordulni a baba felé.

Ugyanakkor nem kell szélsőséges példákat hozni, mert az is meglehet, hogy bár minden rendben, mégsem érzi valaki azonnal azt a felhőtlen, mindent elborító rózsaszín ködöt, amelyet pedig manapság elvárnak minden szülőtől. Jó hír viszont, hogy az idő ezt is orvosolja, sőt a kötődés kialakulását a szülök is elősegíthetik.

Ezek segítik a kötődés kialakulását:

  • A szoptatás az egyik legjobb módja, a kötődés erősítésének. Minél hamarabb és minél gyakrabban helyezze az édesanya a mellére a kicsit, ezzel biztosítva a szoros anya-gyermek kontaktust.
  • Ha az édesanya nem tudja vagy nem akarja szoptatni a babát, akkor is igyekezzen megteremteni az intimitást az etetésekkor és tartson szemkontaktust az újszülöttel.
  • A kisbabáknak nagyon fontos az érintés. Ez lehet dédelgetés, cirógatás, babamasszázs, de a fürdetés is remek alkalom az ilyesfajta kontaktusra.
A kisbabáknak nagyon fontos az érintés, a fürdetés remek alkalom az ilyesfajta kontaktusra Forrás: Shutterstock
  • A közös alvás is elősegíti a meghitt kapcsolat kialakulását. Nem kell, hogy egész éjjel egy ágyban pihenjen a család – hiszen ez sokak számára egyáltalán nem pihentető -, de egy közös délutáni szunyókálás az édesanya vagy édesapa mellkasán a baba és a szülő számára is kényelmes lehet még.
  • A beszélgetés, mesélés, éneklés szintén erősíti a kötődést, s bár a baba az első időszakban még nem érti, hogy mit mondanak neki, a szülők hangja egyértelműen nyugtatóan hat rá.
  • A minőségi időtöltés, amikor csak a babára koncentrál a szülő, szintén nagyon fontos. Ilyenkor ne vonja el semmi a figyelmet!
  • Az apukák kötődése épp annyira fontos, mint az anyukáké, ezért érdemes úgy kialakítani a napirendet, hogy az édesapa is tudjon kettesbe lenni a babával. Menjenek sétálni, fürdesse ő a babát, altassa vagy ha cumisüvegből eszik a gyermek, akkor legyen az övé a vacsiztatás.

A kötődés tehát nem egy olyan dolog, amely feltétlenül a babával együtt születik meg. Mint minden emberi kapcsolatban itt is szükség lehet némi összecsiszolódásra, egymás megismerésére, de ha nem jön magától az érzés, mindenképpen jó dolgozni rajta, mert minél többet foglalkoznak a szülők a kicsivel, annál inkább erősödni fog a szeretet, amely a szülői lét és a boldog baba-anya/apa kapcsolat alapja.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.