Tippek és trükkök a vitaminok megőrzéséhez

Forrás: Shutterstock -
tippek-tanácsok főzés vitaminok magazin egészség ételkészítés konyha
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az egészséges élethez szükséges tápanyagok nagy részét az élelmiszerekkel visszük be a szervezetünkbe. Ám nem csak az lényeges, hogy mit fogyasztunk, illetve hogy mennyit, hanem az is, hogy milyen módon dolgozzuk fel a megvásárolt alapanyagokat.

Gondoljunk csak bele, hogy ha krumplit szeretnénk enni – amely C-vitamint, lizint folsavat és bizonyos B-vitaminokat tartalmaz, valamint kiváló rostforrás is – egyáltalán nem mindegy, hogy bő zsíradékban készítjük el, héjastól tesszük a sütőbe vagy főzzük. Míg az előző nem éppen a legegészségesebb fogásnak számít, addig ha az utóbbi eljárások valamelyikét választjuk, akkor a tápanyagok döntő többsége megmarad benne, így nem csak egy finom köretet/főételt kapunk, hanem egy olyan fogást, amely a szervezetünkre is jótékonyan hat.

Héjában sült krumpliban megmaradnak a vitaminok Forrás: Shutterstock


Érdemes tehát odafigyelni, hogy az élelmiszereinket minél kímélőbb módon dolgozzuk fel, így a vitaminok és egyéb tápanyagok a lehető legnagyobb mennyiségben megmaradhatnak az ételeinkben.


Néhány tanács a vitaminveszteség elkerülésére

  • A zöldségek és gyümölcsök felszeletelését a főzés során halogassuk, ameddig csak tudjuk. A legjobb, ha 5 percnél nem állnak tovább, így a vitaminveszteség minimálisra csökken.
  • A zöldségeket bő vízben történő főzés helyett kevés folyadékban is párolhatjuk, így kevésbé oldódnak ki belőlük a tápanyagok.
  • Ha mégis a bő vízben való főzés mellett döntünk, akkor a keletkező főzőlevet sose öntsük ki, ugyanis ez tele van értékes ásványi anyagokkal, így érdemes belőlük levest vagy mártást készíteni, sőt lefagyasztva alapléként is felhasználhatjuk később.
Ha bő vízben való főzés mellett döntünk, akkor a keletkező főzőlevet használjuk fel alapléként Forrás: Shutterstock
  • Ha nem muszáj, ne hámozzuk meg a zöldségeket és a gyümölcsöket, hiszen a legtöbb tápanyag közvetlenül a héj alatt található. Inkább mossuk meg őket alaposan, vagy ha ennél több tisztítást igényelnek, akkor dörzsöljük át a héjat egy durva kefével.
  • A reszelt zöldségeket és gyümölcsöket fogyasszuk el azonnal, ugyanis az apróra vágott/reszelt élelmiszereknél nagyon nagy a levegővel érintkező felület. Ez azért nem jó, mert az oxigén hatására az értékes antioxidánsok elveszítik kedvező élettani hatásukat.
  • Ha nem fogyasztjuk el/ használjuk fel azonnal a felvágott zöldséget vagy gyümölcsöt, akkor a friss vágási felületekre csepegtessünk citromot, hogy megakadályozzuk az oxidációt.
  • A zöldségeket a lakás leghűvösebb, legsötétebb helyén tároljuk és különítsük el a gyümölcsöktől, ezek közül ugyanis sok utóérő (pl. alma, banán) és úgynevezett érési hormonokat termel a leszedést követően is, amely miatt könnyen túlérhet/megrohadhat a többi zöldség/gyümölcs.
A zöldségeket a lakás leghűvösebb, legsötétebb helyén tároljuk és különítsük el a gyümölcsöktől Forrás: Shutterstock
  • Amennyiben nem fogyasztjuk el rövid időn belül a megvásárolt zöldségeket és gyümölcsöket, inkább fagyasszuk le őket, mert egy szakszerűen kezelt – pl. blansírozott – zöldség ilyen formán sokkal több vitamint őriz meg, mintha napokig a hűtőszekrényben tárolnánk és utána ennénk meg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.