Pataki Ágit Jane Fonda győzte meg, hogy folytassa a modellkedést 60 felett is

Fotó: Polyák Attila/Origo -
modell Jane Fonda Pataki Ági
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az sztár az utóbbi években felhagyott a modellkedéssel, és producerként tevékenykedik. Most viszont úgy döntött, újra a kamera elé áll. Erről pedig Jane Fonda győzte meg.

Pataki Ági modellként húsz éve vállalt el utoljára nagyobb kampányt, akkor egy dán kozmetikai cég arca volt öt évig. Azóta a sztár producerként dolgozik, azt mondja 40 felett már nem szívesen vállalt el modell munkákat, csak amivel igazán tudott azonosulni.

Most viszont úgy döntött, 60 felett, ismét az arca lesz egy kozmetikai cégnek. Ám nem volt könnyű meggyőzni őt, de végül Jane Fondának sikerült, ugyanis ő inspirálta arra, hogy megmutassa, egy nő 50 felett is szép.

Pataki Ági ismét modellkedik. Fotó: Polyák Attila/Origo

„Egy másik termékcsalád olyan sztárokkal szólítja meg az ötven pluszos nőket, mint az Oscar-díjas Helen Mirren vagy Jane Fonda. Mindketten jóval hetven felett vannak, sőt Fonda már nyolcvan is elmúlt, mégis fontos üzenetet közvetítenek: hogy a nő lehet nő az élete második felében. Nem kell túlzásokba esni, én sem hadakozom az idővel, elfogadtam a múlását, de igyekszem naprakész lenni akár a megjelenésemben, akár a tudásomban" – mesélte a Borsnak a modell.

Ági egyébként a karantén alatt abbahagyta a hajfestést, és büszkén vállalta ősz fürtjeit, sőt kapóra is jött neki.
„A karantén hatása: nem festettem a hajam, gondoltam megnézem, milyen őszen. Most hétvégén voltam először emberek között, még várom a véleményeket, de nem elképzelhetetlen, hogy megtartom ilyennek a fri¬zurámat. Most pont jól jött, mert egy inkubátorprogramos filmet forgatunk, ahol a főhősnő édesanyját alakítom"

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.