Boros Lajos nem zárkozna el attól, ha újra egykori kollegájával, Bochkor Gáborral kéne dolgoznia. A két rádiós közös munkája közel 25 évvel ezelőtt kezdődött, ám közel sem volt felhőtlen a viszonyuk. 

Egy-két hete derült ki, hogy Bochkor Gábor újra rádióműsort fog vezetni, egykori harcostársa, Boros Lajos pedig kendőzetlenül elmondta véleményét Bocsi munkájáról, és sok siker kívánt neki.  

Forrás: MTI/Beliczay László

Most pedig újabb fordulatot vett az ügy, hiszen Lali király is vissza szeretne térni a régi, stand upos gyökereihez, ugyanis negyven évvel ezelőtt, ezzel a műfajjal kezdte a karrierjét, még ha akkor nem is ez volt a neve. A rádiós ráadásul meghökkentő kijelentést tett: már nem zárkózna el attól sem, hogy újra együtt dolgozzon Bochkorral.

Hat év "éppen hogy élés" kompromisszumképesebbé teszi az embert, és képes akkor is elfogadni a zsíros kenyeret, ha a zsír nem olyan jó már

nyilatkozta a Blikknek rejtélyesen.