Ezekkel a szokásokkal sürgősen hagyj fel, ha tartani akarod a súlyod

Forrás: Shutterstock -
súly Vacsora szokás magazin
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Amikor elkezdünk diétázni nagyon fontos, hogy kialakítsunk egy rutint, és hogy tisztában legyünk azokkal a szokásokkal, amik hátráltatnak a célunk elérésében. Van ugyanis néhány, amiről talán nem is tudtuk eddig, de sajnos negatív hatással van a diétánkra. Ezek azok. 

Ha keményen dolgozol azért, hogy leadd a felesleget, vagy megtartsd a súlyodat, akkor nem árt tisztában lenni azokkal a szokásokkal, amelyek hátráltathatnak ebben, és tönkreteszik azt a munkát, amit belefektettél. A súlyvesztés egy hosszú folyamat, amely életmódváltoztatással kezdődik, a kitartásunk pedig sokszor nagyban múlik azon, hogy milyen gyorsan jelentkezik az eredmény. Ezért fontos, hogy kiiktassuk azokat a tényezőket, amik akadályoznak bennünket anélkül, hogy tudnánk róla. Ezek a vacsora körüli szokások hátráltatnak a célod elérésében.

Ne vacsorázz későn

Azok az emberek, akik későn vacsoráznak, nagyobb eséllyel fogyasztanak olyan ételeket, amelyek hízlalóbbak, vagy túlfogyasztást eredményeznek. A korai vacsora viszont segít abban, hogy egészséges ételt fogyasszunk, mivel jó eséllyel nem vagyunk kiéhezve, így tartani tudjuk magunkat az előre eltervezetthez.

Azok akik későn vacsoráznak, nagyobb eséllyel fogyasztanak olyan ételeket, amelyek hízlalóbbak Forrás: Shutterstock

Figyeljünk az ételek összetételére

A kalória számlálása egyáltalán nem elég a felesleg leadásához, az is fontos ugyanis, hogy milyen tápanaygokkal visszük be a szükséges kalóriát. Rostot, fehérjét és zsírt is megfelelő arányban kell tartalmaznia az ételnek ahhoz, hogy kielégítsék a szervezetünk igényeit, és ne éhezzünk meg egy óra múlva ismét. Ha ugyanis nem visszük be a megfelelő tápanyagokat, kicsit később gyakran engedünk a nassolnivalók csábításának.

Ne maradj fent sokáig

Nagyon fontos, hogy a hét nagyobb részében eleget aludjon az ember. A súlygyarapodás gyakori oka ugyanis az is, hogy a szervezet hosszú ideig nem tudja magát kipihenni.

Feküdj le aludni időben Forrás: Shutterstock

Ne ücsörögj étkezés után

Az emésztőrendszernek is jót tesz, ha étkezés után egy könnyed sétára indulunk, ráadásul ezzel a súlyvesztésünket is elősegítjük.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.