Közel 3 éven át volt verbális bántalmazás áldozata Brad Pitt

Brad Pitt szcientológia Szcientológia Egyház
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Megdöbbentő hírek láttak napvilágot Brad Pitt múltjából. Mint kiderült, a színész többször is verbális bántalmazást szenvedett el. 

Mint azt már tudjuk, számtalan hírességet próbált már maga mellé állítani a Szcientológiai Egyház. Néhányuk esetében sikerrel jártak, Brad Pitt azonban végül nem állt be a sorba, de komoly lelki megpróbáltatásokon ment keresztül akkoriban.

Michael Mallen évtizekeden át volt az egyház tagja, 2014-ben azonban ott hagyta őket, és azóta számtalan feltáró könyvet írt, melyből kiderült, milyen eszközökkel élnek az egyház tagjai. Többek között napvilágra került az is, hogy 1991-ben Brad Pitt is górcső alá került egy akkori szcientológus barátnője révén. Juliette Lewis 3 éven át próbálta beszervezni a sztárt, végül azonban nem járt sikerrel, Brad azonban durva dolgokat élt át abban az időben.

Jan. 1, 2011 - Hollywood, California, U.S. - BRAD PITT AND JULIETTE LEWIS 1991.(Credit Image: © Phil Roach/Globe Photos/ZUMAPRESS.com) Forrás: NORTHFOTO/Globe Photos/Phil Roach

Például részt kellett vennie egy megtisztuláshoz vezető szaunás eseményen, melynek keretein belül 5 órát kellett a forróságban töltenie. Barátnője pedig felhatalmazást kapott arra, hogy rendszeresen megalázza a színészt verbálisan, hogy ezzel is azt erősítse benne:

szüksége van az egyház lelki segítségére.

Pitt azonban az évek alatt sem adta be a derekát, végül inkább kilépett a körből, és szakított akkori párjával is - írja a The Sun.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.