Rendkívül megsértették Gabriela Spanicot: egy hete nem bír lenyugodni

Forrás: -- -
sértés Dancing with the Stars Gabriela Spanic
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Lassan egy hét telt el az első Dancing with the Stars adása óta, ám Gabriella Spanic azóta sem bírja túltenni magát egy bizonyos mondaton. A venezeuelai színésznő sértve érzi magát.

A műsor végén lehet egy kissé elvetette a sulykot az egyik zsűritag, Schiffer Miklós. A divatszakértő egy meglehetősen nyers mondattal búcsúztatta a legelső adást: „Nem elég világsztárnak lenni, jól is kell táncolni, ugye tudjátok, mire gondolok?" Ez pedig azért volt rettenetesen kellemetlen, hiszen a műsorban az egyetlen világsztár Gabriela, akit érthető módon, nagyon rosszul érintett Schiffer megjegyzése.

Gabriella Spanic gabriella spanic Forrás: --


„Azon dolgozunk Andreijel, hogy hétről hétre jobb produkcióval állhassunk elő. Éppen ezért a zsűri által elmondottakra is odafigyelünk, fontos számunkra az építő jellegű kritika. Hiszen ez is hozzásegít ahhoz, hogy fejlődhessünk. Az azonban, amit Schiffer Miklós múlt szombaton mondott, vagyis, hogy „Nem elég világsztárnak lenni, jól is kell táncolni", kicsit szomorúvá tett. Azt is furcsállottam, hogy az előttem táncoló Détár Enikő produkciója után azt fejtegette, 40 év felett a nők már nem fiatalok. Lehet, hogy ez egy Coco Chanel-idézet volt, de az ő szájából ez másképpen hangzott és egyáltalán nem volt elegáns. Én egész életemben azért küzdöttem, hogy a nőket semmiféle hátrányos megkülönböztetés ne érje, és ne hozzák őket kellemetlen, kényelmetlen helyzetbe „ - nyilatkozta a Borsnak a színésznő.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.