Két nem mindennapi dekorötlet télre

dekor enteriőr otthon tippek-tanácsok magazin dekoráció téli dekoráció téli hangulat ötletek lakás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tagadhatatlanul beköszöntött a hűvös idő, a nappalok rövidülnek, és ahogy kint egyre kevesebbet mutat a hőmérő higanyszála, úgy töltünk egyre több időt a lakásban. Ideje tehát kicsit téliesíteni az otthonunkat.

A sötét és a hideg a legtöbb embert arra sarkallja, hogy valami színt, melegséget és fényt csempésszen a lakásba, így ellensúlyozva a kinti zimankót. Előkerülnek a gyertyák, a fényfüzérek és gyakrabban készül forró csoki vagy forralt bor is a hosszú délutánokon, estéken. A jól megszokott klasszikusok mellett azonban

néha nem árt, ha újítunk kicsit a minden évben szokásos dekoráción

és feldobjuk az otthonunkat egy-egy meglepő, vicces, vagy szívmelengető darabbal.

Szőröstül-bőröstül

Idén nagyon divatos minden, ami szőrös. Szőrme díszíti a kabátok gallérját, a csizmák szárát, a sapkákat, de miért ne lophatna a nappalinkba is egy kis bohém, ugyanakkor kifejezetten téli hangulatot néhány bolyhos dekorációs elem. Legyen az képkeret, amelybe egy családi fotó kerül, egy váza, amelybe szárított virág vagy egyéb karácsonyi dísz kap helyet, netalán egy párna, amely a kanapén landol. Elsőre talán meghökkentőnek hangzik egy szőrös kaspó, tükör vagy képkeret, de a téli otthon igazán extravagáns dísze lehet egy ilyen darab, mert nagyon fel tudja dobni az enteriőrt.

Szőrös képkeretek Forrás: szormok.hu, Etsy/TattooedSoprano

Kristályvarázs

Az ünnepek elengedhetetlen kelléke a csillogás. Ragyognak az égőfüzérek, a gyertyák, az ablakokba kihelyezett lámpások és így is van ez rendjén, hiszen valamivel muszáj fényt csempészni a környezetünkbe, amikor már három órakor alászáll a sötétség. Ha azonban nem elégszünk meg a különféle fényforrásokkal és még inkább

fokoznánk a tündöklést, akkor dekoráljuk a lakást minél több csillogó díszítőelemmel.

Például tegyünk az étkezőasztalra egy nagy tálat és szórjunk bele apróbb-nagyobb, a lakás színeihez illő kristályokat, amelyek dekorboltban kaphatóak. De rakhatunk a polcokra krómozott dísztárgyakat is, mondjuk gyertyatartót, dobozkát, kaspót. Ez utóbbiak nem csak nagyon szépek tudnak lenni, de a lámpákból, gyertyákból áradó fényt is visszaverik, igazán különleges ragyogással töltve be a lakást. Ne gondoljuk, hogy egy modern otthonban ezek nem mutatnak jól, hiszen minimalista stílusú és barokkos hangulatú, fémes dísztárgyak egyaránt kaphatóak, így mindenki megtalálhatja az ízlésének megfelelőt.

Az ünnepek elengedhetetlen kelléke a csillogás Forrás: Shutterstock, Press Loft

Aki igazán bevállalós és nem fél a nagyon látványos dekorációktól, az akár ötvözheti is a kettőt és feldobhatja a lakást például egy ezüstös, kristályokkal díszített gyertyatartóval. Ez azonban már tényleg csak azoknak való, akik nem riadnak meg az ünnepi túlzásoktól.

Számos lehetőség adódik arra, hogy az otthonunkat díszesen felöltőztessük és a klasszikus dekorálás mellett némi extravaganciát csempésszünk a négy fal közé. Ám egyre ügyeljünk, a nagyon hangsúlyos darabokkal érdemes csínján bánni, mert míg egy-két elem kifejezetten jót tehet a hangulatnak, ha túlzásba esünk, csiricsárévá és ízléstelenné válhat az összhatás.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.