Gigamelleket csináltatott magának az élő Barbie, aki úgy véli hercegnői létre született

plasztikai műtét mell Barbie
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
20 esztendős Gabriela Jiráčková igencsak céltudatos, hiszen meggyőződése, hogy valójában hercegnői létre született. Ezért mindent megtesz annak érdekében, hogy úgy is nézzen ki.

Senki sem lepődik meg, ha eláruljuk: neki is Barbie baba a példaképe, ő is pont olyan kecses, elegáns és finom szeretett volna lenni, mint az ikonikus játék. Ennek okán pedig elég hamar belevágott az átalakulásba. 13 éves kora óta sminkeli magát az utcára és 17 éves volt, amikor legelső mellnövelő plasztikai beavatkozásán átesett - írja a Northphoto.

Ám, úgy tűnik keblei méretével továbbra sem volt elégedett.

Forrás: NORTHFOTO/mediadrumworld.com / @lolotabella/Mediadrumworld.Com / @Lolotabell

Nem régiben újra kés alá feküdt, mellei pedig immáron H-kosaras méretűek. A beavatkozás összesen 2 és fél millió forintnyi összegbe került, viszont ajándékba kapott egy kis botox-kezelést is, hogy eltüntesse a lehető összes mimikai ráncát, amivel egy 20 éves rendelkezhet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.