Másfél évvel a szakításuk után végleg elvált a magyar sztárpár

válás Vasvári Vivien Szegedi Fecsó
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szegedi Fecsó és Vasvári Vivien másfél éve dönött úgy, hogy egymás nélkül folytatják. A luxusfelelség pedig tavaly év végén beadta a válókeresetet is.

Sokáig úgy tűnt, hogy nem tudnak megállapodni. Hosszú ideid vitáztak a gyerektartás összegén - írja a Blikk. Most kimonták a válást, Szegedi Fecsó pedig megkönnybbülten távozott a bíróságról.

Vasvári Vivien és Fecsó még együtt, a Nyerő párosban Forrás: RTL Klub


"Már korábban megegyeztünk szóban, most pedig beadtunk minden papírt, amit el is fogadtak. Béke volt és nyugalom, nem volt semmi feszültség. Végül havonta 200 ezer forintot fizetek, valamint fizetem majd a taníttatását is. Megkönnyebbültem, végre elvált ember vagyok. Sokszor eszembe jutott a kisfiam, hogy ő már sosem élheti meg, hogy a szülei együtt vannak, és akkor elérzékenyültem, nem tagadom. Edward a legfontosabb az életemben, és bár így is nagyon boldog, kiegyensúlyozott kisgyerek, sajnálom, hogy nem nőhet fel családban. Amikor a bírónő kérdezte, végleges-e az elhatározás, hogy elválunk, és hogy sehogy sem tudjuk-e megoldani, túllépni a gondokon, akkor mindketten mondtuk, hogy biztosak vagyunk a válásban, de én akkor is a kisfiamra gondoltam szomorúan..."
- mondta Fecsó a lapnak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.