Így ápold a kezed télen, hogy a hideg időben is megőrizze a puhaságát

Forrás: Shutterstock -
kézmosás tippek szépségápolás hidratálás szárazság kézápolás hideg idő télen
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A hideg téli időszakban a bőrünk még nagyobb odafigyelést, törődést igényel, ezáltal a kezünk, a kézfejünk is. Ez az a testrészünk, ami állandóan ki van téve az időjárás viszontagságainak, ami a kézfejen található vékony bőr miatt nagyon hamar meg is látszódik. A járványhelyzet pedig csak ront a helyzeten, mivel a folyamatos kézmosás, kézfertőtlenítés miatt a kéz még inkább kiszárad, berepedezik és durva tapintású lesz. Érdemes néhány tanácsot megfogadni annak érdekében, hogy a téli, hideg időben, a pandémia idején is megőrizzük kezünk hidratáltságát és puhaságát.

A koronavírus és a hideg időjárás óriási kihívás elé állítja a bőrünket, főként a kézfejünket, amire ebben az időszakban javasolt fokozottabban odafigyelni és megfelelően táplálni, óvni azt. A kinti, olykor csípős időjárás és a benti, száraz levegő eleve megviseli a kezünket, mivel elvesz a bőrünk nedvességtartalmából és sokkal hamarabb szárad ki, repedezik be.

Ahogy egyre csökken a hőmérséklet szervezetünk is kevesebb zsírszerű anyagot termel, ami szintén megviseli a bőr védelmi rendszerét. A fokozott kézmosás, a fertőtlenítők a meleg víz durván károsítják a bőr külső rétegét, amelyek ugyancsak dehidratálttá, érdessé teszik a kezünket.

A bőr hidratálása egész évben rendkívül fontos, de a téli hónapokban különösen, így érdemes rendszeresen ápolni, krémekkel hidratálni. A legjobb, ha kétféle krémet is beszerzünk magunknak, egy gyorsabb felszívódásút nappali használatra és egy zsírosabbat éjszakára. Ha lefekvés előtt jó vastagon bekenjünk a kezünket és a kézfejünket, felhúzunk egy pár pamut kesztyűt reggel garantáltan puha és selymes lesz a kezünk.

A legjobbat azzal tesszük a bőrünknek, ha természetes ápoló olajat, vajat használunk, így nem kell attól tartanunk, hogy a krémben található kemikáliák kiütést, bőrpírt, allergiás reakciót váltanak ki az adott bőrfelületen.

A leghatásosabbak a shea vaj, a kókusz olaj, a kakaóvaj vagy a mandula olaj, ezek szerte a világon a természetes kozmetikumok elengedhetetlen összetevőinek számítanak.

A bőr hidratáltságához a belső hidratáltság is hozzátartozik, így érdemes legalább 2 liter folyadékot meginnunk naponta.

A legjobb, ha kétféle krémet is beszerzünk magunknak, egy gyorsabb felszívódásút nappali használatra és egy zsírosabbat éjszakára Forrás: Shutterstock

Ahogyan a testünk különböző részeit is rendszeresen ápoljuk, radírozzuk, pakolásokkal szépítjük, úgy a kezünkkel, a kézfejünkkel is megtehetjük ezeket. Télen különösen ajánlott hetente leradírozni a kezünkön is a bőrt. Az arcra használt radír, a kezünkön is hatékonynak bizonyul, így bátran használhatjuk, de ha szeretnénk otthon, házilag elkészíteni bőrradírt, akkor nem kell mást tennünk, mint összekeverni egy kevés kristálycukrot, fél citrom levével és két kanál olajjal, ezt felkenni a kezünkre és alaposan összedörzsölni.

Ezután elkészíthetünk egy hidratáló pakolást is, amihez nem kell más, mint egy fél avokádó és egy kis olívaolaj. Ezeket össze kell turmixolni és a kapott masszát felkenni a kézre, amit lehetőleg egy, másfél órát érdemes rajta pihentetni. Ha letelt az idő meleg vízzel mossuk le és hidratáljuk krémmel a kezünket. Érdemes este, lefekvés előtt beiktatni ezt a kézápolási rutint, így éjszaka is tud regenerálódni a bőrünk.

Apró figyelmességnek tűnik, de érdemes mindenképpen betartani azt, hogy nedves kézzel semmiképpen sem hagyjuk el az otthonunkat. Ez azért fontos, mert a kis mennyiségű nedvesség a hidegben nagyon hamar képes megfagyni, ami rettentően roncsolja a bőrt. Ügyeljünk arra, hogy az ujjaink között is töröljük szárazra a kezünket, különösen akkor, mikor kilépünk a levegőre.

Bár nem kifejezetten a téli időszakhoz kapcsolódó tanács, de ilyenkor fokozottabban érdemes odafigyelni arra, hogy kesztyűben takarítsunk, fertőtlenítsünk. A kesztyű használata megvédi a bőrünket, a kézfejünket a különféle vegyszerektől, meggátolja, hogy azok felszívódjanak a bőrünkön keresztül. Ennek megelőzéseképpen válts természetes összetevőjű tisztítószerekre, amellyel nemcsak a bőrödet, hanem a környezetedet is megóvod a káros behatásoktól.

A száradt, repedezett kézfejek leghatékonyabb és legfontosabb megelőzése az, ha nem engedjük, hogy a hideggel érintkezzen a bőrünk, így a téli időszak beköszöntével óvjuk a kezünket kesztyűvel, lehetőleg gyapjúval, ami miközben meleg közeget biztosít az ujjainknak és a kézfejeknek, hagyja lélegezni a bőrt és a nedvesség, az izzadtság is képes távozni belőle.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.