járványhelyzet társkeresés ismerkedés koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Azok számára, akik nem élnek párkapcsolatban és még keresik az igazit, a koronavírus egyáltalán nem könnyítette meg a helyzetüket, sőt. A vírus miatti korlátozások pedig a személyes találkozó esélyét is jócskán lecsökkentették. Most szakértő ad tanácsot azzal kapcsolatban, hogy érdemes ismerkedni, párt választani a járvány ideje alatt. 

Sok ember számára a koronavírus nemcsak az életterük beszűkülését eredményezte, hanem akár a munkájuk elvesztését is, ami azt jelenti, hogy a másokkal való kommunikációja vagy érintkezése szinte a nullához közelít. Pláne azoknak, akik párválasztás előtt állnak és a kialakult helyzet reményvesztetté változtatta őket. Van azonban megoldás, az online tér most is a rendelkezésünkre áll - írja az Egészségkalauz.

Megnehezíti az ismerkedést a koronavírus időszaka Forrás: Shutterstock

"Sok ügyfelünk lett mostanában, és nemcsak a fiatalok közül, hanem az ötvenes-hatvanas korosztályból is. Voltak, akik eddig bezárkóztak a kis világukba, de ez a helyzet őket is rákényszerítette arra, hogy tudatosabbá váljanak"

- mondta Száraz Gábor, párválasztási tanácsadó.

András szerint azonban nagyon fontos, hogy arra használjunk az online ismerkedési applikációkat, amire valóban valók.

"Hiszek benne, hogy a társkeresők nagyon hasznosak, amíg arra használjuk őket, amire ténylegesen valók. Sokan ugyanis az appok használatával spórolnák meg az ismerkedési szakaszt, és a monitor mellett próbálják kitalálni, a másiknak milyen hibái lehetnek.

Ez egyenes út a csalódáshoz, hiszen általában kiderül: az adott személy teljesen más, mint amilyennek elképzeltük őt" - magyarázza a szakértő.

A szakértő szerint azonban érdemes próbálkoznunk, hiszen az egészségünk megőrzése érdekében sokkal inkább javasolt az online tér, ahol ha találunk valaki szimpatikusat, az üzenetek után, videóchatelhetünk is egymással.

"Az online randizás sajnos még nem bevett gyakorlat. Pedig ilyen módon sok értékes időt spórolhatunk meg.

Néhány levélváltás után érdemes telefonálni vagy akár videóchatelni. A szóhasználat, a hanglejtés sok mindent elárulhat, és jó pár kínos órát spórolhat meg nekünk, ha nem a hozzánk illő partnerrel találkoztunk

. Különösen a mostani helyzetben, érdemes biztosra menni: akkor találkozzunk valakivel, ha valóban érdemes. De ha már elindult az ismerkedés, szervezhetnénk például közös főzést vagy filmnézést, ami után gondolatokat cserélhetünk, esetleg valamilyen közös online társasjátékot" - mondta Száraz Gábor.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.